Menu

Kurityák Máté bronzérmes

Kemény versenyeken vannak túl a Bajai Judo Club versenyzői. Rudolf Tibor és Gergity Roland képviselte a Sugovica-parti egyesületet az október végén a budapesti UTE-csarnokban rendezett felnőtt II. osztályú cselgáncs országos bajnokságon. A bajaiak számára ez a nap nem a sikerek miatt marad emlékezetes, bár Rudolf Tibor bronzérmes helyezése igencsak értékesnek tekintendő.

Rudolf a döntőbe jutásért vívott csatában egy pillanatig kihagyott, s ez épp elég volt ahhoz, hogy ne tudja megismételni az előző országos bajnoki sikerét. Szerencsére a bronzmeccsen már nem hagyott kétséget afelől, hogy az első osztályban van a helye. A nap bajai negatívuma Gergity Roland sérülése volt. Roland könyöke olyan csúnyán sérült, hogy műteni kellett.

November első hétvégéjét – nagyszabású rendezvény keretén belül – egy diák A, B és C-korcsoportos verseny, a pestszentimrei Sportkastélyban rendezett Dax Sasaki kupa indította. Ezen a versenyen négy bajai dzsúdós vett részt. A diák A-korcsoportban Kovács Zoltán a második, a diák B-korcsoportban Zsellér Martin a harmadik, a diák C-korcsoportban Kozma Koppány a második és Sánta György a harmadik helyen végzett.

Ugyancsak november első hétvégéjén, de egy nappal késő;bb (vasárnap) kiváló bajai eredmény is született: a junior országos bajnokságon Kurityák Máté (aki még ifjúsági korcsoportos) magyar bajnoki bronzérmet nyert. Nagy próbatétel volt a bajai cselgáncsozók számára a Piliscsabán rendezett junior B-korcsoportos országos bajnokság (1990-es születésűek), hiszen Radics Attila vezetőedző tanítványai még ifjúsági korú versenyzőként vették fel a küzdelmet a náluk egy-két évvel idősebbekkel. Ez néhányuknak ugyan még túl nehéz feladatnak minősült, de szép eredményeket is jegyeztek a bajaiak neve mellé.

Az 1992-es születésű Köller Milán a 73 kilogrammosok súlycsoportjában szerzett 7. helyezése mindenképpen dicséretet érdemel, de az igazi nagy eredményt ezúttal Kurityák Máté hozta. A 90 kg-osok között most először versenyző bajai fiatalember nehéz sorsolása ellenére is megnyerte a bronzérmet, méghozzá úgy, hogy a kategória Európa-bajnokságán és az Európai Olimpiai Reménységek Versenyén idén induló magyar versenyzőt is ipponnal verte. Sajnos Rudolf Bálint – aki hosszú sérülése után ezen a versenyen tért vissza a tatamira – az első mérkőzésén megsérült, így nem bírta folytatni a küzdelmet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.