Menu

Csak az utolsó tíz méteren gondolta, hogy nyerhet

Hatalmas meglepetést okozva a Mogyi SE tehetséges fiatal versenyzője, Faldum Gábor nyerte meg a Triatlon Tour legutóbbi, június végén Baján rendezett fordulóját. A hazaiak öröme nagy volt, hiszen a IV. Mogyi Triatlon verseny előtt még legmerészebb álmukban sem gondolták volna, hogy a felnőtt férfiaknál két mogyis között dőlt majd el az első hely sorsa.Az már csak hab a tortán, hogy az izgalmas verseny végén sprintbefutó volt: az utolsó métereket Faldum Gábor jobban bírta, így csapattársát, Bajai Pétert megelőzve szerezte meg élete első Triatlon Tour-győzelmét. A bajai triatlonklub 20 éves versenyzőjével erről a nagy sikerről, a tiszaújvárosi triatlon Világkupán való szerepléséről és a londoni olimpiai álmokról beszélgettünk.

– Tavaly volt az utolsó junior idényed, idén elsőéves U23-as versenyző vagy. Tervezted, hogy még ebben az évben felnőtt Triatlon Tour-fordulót nyersz?
– Nem. Egyáltalán nem. Erre nem számítottam, s arra végképp nem, hogy futóversenyben nyerek majd. A felkészülési időszakban főleg az úszásra fektettük a hangsúlyt, a futás háttérbe szorult. Rengeteget úsztam, látszik is a fejlődés. Az idény elején már a futásra is jobban odafigyeltünk, de sajnos a kaszói verseny előtt megsérültem, ez pedig egy hónappal rövidebb felkészülést eredményezett.

– Milyen taktikát alkalmazva sikerült a „nagyok” előtt megnyerni a bajai versenyt?
– Az volt a cél, hogy az úszás és a kerékpározás során ott maradjak az élbolyban, s akkor majd a futásnál beleadok mindent, „ami a csövön kifér”.

– Mikor tudatosult benned, hogy megszerezheted életed első Triatlon Tour győzelmét?
– Szerintem a verseny utolsó tíz méterén. Addig nem gondoltam bele, hogy még akár én is nyerhetek. Voltak holtpontok, főleg futásban úgy 2500 méternél, de túltettem magam rajta. Már csak 10 méter volt a célig, hátranéztem és ekkor már arra gondoltam, hogy kész, eldőlt, nyertem, ez a verseny az enyém!

– Csapattársaddal, Bajai Péterrel küzdöttél az első helyért. Előfordult már korábban is ilyen éles helyzet, amikor Peti ellen kellett meccselned egy sikerért?
– Még nem fordult elő ilyen, csak ettől az évtől versenyzünk együtt. Tiszaújvárosban a kerékpározás során ő első bolyban tekert, én a másodikban. Tehát akkor nem mérkőzhettünk meg futásban. A bajai Triatlon Tour volt az első alkalom, hogy meccselnem kellett vele.

– A sprintbefutó után azt mondtad: jó szereplésben bíztál, de még a verseny reggelén sem gondoltál arra, hogy te nyered a bajai Triatlon Tourt. Azóta aludtál már néhányat a győzelemre. Most hogyan értékeled a bajai sikert?
– Még most is nagyon örülök neki, ez nem kétséges. Számomra jól sikerült a bajai verseny. Az úszásom azért lehetett volna jobb is, de a kerékpározással és a futással elégedett vagyok.

– Két évvel ezelőtt a szlovéniai Portorozban nyerted az első junior Európa Kupa-futamot, tavaly Tiszaújvárosban a másodikat. Június közepén – már a felnőttek között – Balatonfüreden nyolcadik lettél. Ezen a hétvégén is nagyon fontos nemzetközi triatlonverseny, Világkupa lesz Tiszaújvárosban. Faldum Gábor hogyan fog szerepelni?
– Nézegetem ám a rajtlistát, több mint 70 nevező van. Örülnék, ha a középmezőnyben, a 35-40. hely környékén célba tudnék érkezni. Balatonfüreden nagyon jól sikerült az úszás. Ha ez így lesz Tiszaújvárosban is, akkor talán nagy gond nem lehet. Már megvan a taktika is: Coluccit kell figyelnem, főleg a bringázás során. (Reinaldo Colucci brazil triatlonista, az idei tiszaújvárosi Világkupára a 8-as rajtszámot kapta – a szerk.)

– Négy év múlva olimpia lesz Londonban. Turistaként vagy magyar olimpikonként utazol majd a brit fővárosba?
– Megyek Londonba! Vagy így, vagy úgy. Az már csak természetes, hogy legszívesebben a magyar olimpiai csapat tagjaként utaznék! Az a cél, hogy kijussak a 2012-es londoni olimpiai játékokra. Akkor leszek 24 éves. Az olimpiai előtt szeretnék részt venni a 2010-es budapesti triatlon világbajnokságon, ahol az U23-as korcsoportban jó szereplésben bízom. Utána jöhet London! Nagyon örülnék, ha sikerülne kijutni az olimpiára. Egy dolog addig is biztos: még sokat kell fejlődnöm.

Lőrinczi Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.