Menu

Az andalúz csábítás

A nagy felfedezések korában Andalúzia a világ egyik központjának számított, s még napjainkban is ez a vidék jelenti az “igazi” Spanyolországot. A dél-spanyolországi történelmi vidék a Guadalquivir völgyében terül el, a tengerparti pálmafás üdülőterülettől alig kétórányi autózással érhető el a Sierra Nevada háromezer méter magas hegygerince.

A Földközi-tenger partját itt úgy hívják: Costa del Sol, Napos Part, s nevéhez méltóan szinte mindig süt a nap, a szikrázóan fehér házak udvarán kútvíz csordogál, a keskeny, macskaköves utcákon drótra aggatott fehérnemű szárad. Marbella, a Napos Part ékszere ősi halászfalu, a hajdani arab erőd árnyékában terül el. A partszakasz központja, Malaga görögök alapította, történelmi település. Hírnevét legendás szülötte, Pablo Picasso alapozta meg. Hajdani háza ma zarándokhely, szülővárosának repülőtere is az ő nevét viseli. A luxusnyaralóhely kikötőjében fényűző jachtok ringanak, a strandon és a korzón világhírességek sétálnak. Alig nyolcvan kilométer ide Gibraltár, amelynek erődítménye már átköszön a Földközi-tengeren túlra, Afrikába. A gibraltári sziklán él – Európában egyedül – szabadon a farkatlan makákó majom.

A nászutasok városa

Szeszélyesen kanyargó út vezet a tengerpartról a hegyek felé. A vad hegyi patak, a Guadalevin sziklafennsíkján épült Ronda – a nevével ellentétben lenyűgözően szép település. Három híd ível át a patak szurdoka fölött, a sziklafal tetejére épített fehér házakat virágoskertek ölelik körül. A régi mór város zegzugos utcái igen romantikusak. Nem véletlenül ajánlotta Rondát a Nobel-díjas író, Ernest Hemingwaya nászutasoknak. S itt tudott zavartalanul alkotni a prágai születésű, hosszú időn át Párizsban élő osztrák költő, Rainer Maria Rilke, amikor megcsömörlött a nagyvárostól.

A legnagyobb andalúziai és a negyedik legnagyobb spanyol város Sevilla. Jelentőségét hajózható, folyó menti fekvésének köszönheti, kikötőjét már a rómaiak is használták. Az Újvilág felfedezésében is fontos szerep jutott Sevilla kikötőjének, ugyanis itt szállt hajóra sok spanyol hódító, innen indult több felfedezőút. A város őrzi Kolumbusz hajójának, a Santa Mariának modelljét.

Andalúzia székhelye, Sevilla operadíszletként él az emberek képzeletében. A városban és környékén játszódik Bizet világszerte kedvelt operája, a Carmen története, és Almaviva gróf is az egyik sevillai ház erkélye alatt ad szerenádot Rosinának a Sevillai borbélyban. A kulisszahangulatot erősítik a folyó parti sétányon várakozó konflisok, a jövendőmondó cigányasszonyok, de jól illenek ide a központ elegáns bevásárlóutcái is. A látnivalók közül a középkori eredetű Óváros nyújtja a legtöbbet. Szinte minden lépés a hét és fél száz éve megszűnt arab világ hangulatát idézi. Akárcsak az Alcázar, a római kori castrum (katonai tábor) helyén emelt mór várpalota. Az eredeti építményből ugyan kevés maradt meg, de újjáépíttetője, I. (Kegyetlen) Péter alatt a 13-14. század fordulóján sevillai és toledói mesterek a mozarab stílus legszebb alkotását hozták létre. (Mozarabnak nevezték a mór uralom alatt azokat a spanyolokat, akik keresztény vallásukat megőrizték, de átvették az arab nyelvet és kultúrát. Művészetük a keresztény és mohamedán hagyomány ötvözete volt.) Kolumbusz Kristóf az Alcázar Admiralitás-termében számolt be Kasztíliai Izabellának második amerikai útjáról. A felfedező sírja a keresztény világ harmadik legnagyobb templomában, a Santa Maria-katedrálisban található, bár máig kétséges, hogy a szarkofág valóban az ő holttestét őrzi-e.

Córdoba spanyol mértékkel mérve csak “macskaugrásnyira”, mindössze százhatvan kilométer távolságra van Sevillától. Olajfák borítják a dombokat, római romok tűnnek fel Carmonánál. A córdobai Mezquita-mecsetet kívülről nem különösebben látványos, kopár falak veszik körül. Annál üdítőbb a látvány belépve a Megbocsátás kapuján (Puerta del Perdó) a Narancsudvarba (Patio de los Naranjos): permetező szökőkút, sudár pálmák, örökzöld ciprusok, virágzó narancsfák gyönyörködtetik a látogatót. Maga az egykori mecset, amely a keresztény hadak bevonulása óta a Mária mennybevitele nevet viseli, ma is mint Mezquita ismert, s nemcsak egykori nevét őrizte meg, hanem egykori méltóságát is. Nyolcszázötven márványoszlop idézi annak az iszlám központnak a hangulatát, amelyet a kortársak “a világ díszeként” emlegettek. Falai között, az oszlopok tövében tudásra szomjas tanítványok vették körül a tudósokat, s itt ítélkezett Córdoba legfőbb bírája. Hagyományos Córdoba bőripara, a boltokban nagy a választék táskából, díszes lónyeregből és természetesen kapható a híres szattyánbőr “kordován” csizma is.

A Sierra Nevada hósipkás hegyei fogadják az őszibarack- narancs-, és mandulaligetek között Granadába igyekvő utazót. Az iszlám végváraként emlegetik Granadát, 1492-ben ezt a várost vették be utoljára az egyesült keresztény seregek. A mórok erődítménye, az Alhambra az arab palotaépítészet legszebb alkotása. Az oda vezető út azonban igazán spanyolos, legalábbis a gitárkészítők utcáján haladva, ahol a hangszerek között válogató vásárlók vagy a mesterek ujjai alatt megpendül a búskomor canto jondo, a melankolikus canto flamenco és a hagyományos andalúziai tánc, a fandago dallama.

A világhírű épületegyüttes neve – al hamra: vörös – a tornyok, mellvédek, paloták színére utal. Átlépve a kapun az Ezeregyéjszaka csodája fogad. Fényben ragyog a szultán rezidenciájának Mirtusz udvara, és az Oroszlános udvar (Patio de los Leones), ahol a díszkútak medencéjét az arab építőművészetben egyedülálló módon tizenkét oroszlán tartja. Az iszlám vallás tiltja az ember- és állatábrázolást. Talán azért néznek ki így az oroszlánok, hogy ha már megszegték a Korán parancsát, legalább ne legyenek élethűek. A Sala de los Abencerrajes az Alhambra legsötétebb tragédiájának színhelye. A legenda szerint e helyen gyilkoltatta le Boabdil, Granada utolsó uralkodója a teremnek nevet adó hercegi család harminchat tagját, mert szemet vetett a vagyonukra. Az Alhambra legszebb terme, a Sala de las Dos Hermanas, a Két nővér nevet viseli, kupolája páratlan a maga nemében. Ötezer kis fülkeszerű mélyedésből áll, az arab sztalaktit (cseppkő) boltozat pazar példája. Az Alhambra ezzel a spanyol mondással fogadja és búcsúztatja a turistát: Aki nem látta Granadát, nem látott semmit.

Meg kell kóstolni!

A spanyol ember számára az evés-ivás szertartás, Andalúziában különösen az. A vacsora – helyi szokás szerint – tíz óra után, sötétedéskor kezdődik. Ilyenkor kezdődik igazán az élet, az emberek traccsolnak a bodegákban, iszogatnak a bárokban vagy a lokálok teraszán. A vendégnek meg kell kóstolnia a gazpachót, a passzírozott uborkából, paradicsomból készített levest, amit fokhagymával, olajjal, borecettel ízesítenek, s hidegen tálalják tonhallal és kenyérrel. A második fogás után, ami rendszerint az estofado de ternera (paradicsommártással tálalt párolt borjúhús), vagy a különösen kedvelt callos (pacal), már igazán érdemes kortyolni az édes malagaborból, neve lacrima christi, magyarul Krisztus könnye.

A spanyolok, a bor hatását enyhítendő, szívesen fogyasztanak a bárokban hideg vagy meleg tapast, vagyis borkorcsolyát. Az aranyszínű, száraz amontillad vagy a kissé fanyar, sötét olorosó borhoz remekül illik az olívabogyó sajtszelettel, vagy a fűszeres hegyi sonka, esetleg rák. De kiadósabb fogás is kerülhet a bor mellé a tálcára: habas con jamón (főtt bab sonkával) vagy calamares en su tinta (tintahal saját levében).

Az andalúz csábító

A Napos Part központjának, Malagának szülötte a híres színész, Antonio Banderas. Szülővárosában tanulta a flamenco-énekesnőktől, hogy nincs nagyobb öröm a tapsnál. Mégsem elégedett meg a romantikus hangulatú kisvárosban elért sikerrel, Madridba költözött, hogy onnan is továbbállva Hollywoodban magára ölthesse Zorro, a spanyol hős fekete köpönyegét. A Desperado főhőse, a nők bálványa tipikusan malagai férfi. Nem sajnálja az időt az élet élvezetére, imádja a finom ételeket, a jó borokat. És szenvedélyes szerető – ő az “andalúz csábító”.

Forrás: Nana.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.