Menu

Miami 2575: Bajai Péter győzött

Bajai Péter nyerte meg a Miami 2575 triatlonversenyt! A Mogyi SE Baja válogatott versenyzője 1 óra 1 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km úszásból álló távot. A nők futamában a német Nina Kraft diadalmaskodott.

Bajai Péter a célban. Fotó: 2575miami.com

Bajai Péter a célban. Fotó: 2575miami.com

Bajai Péter így értékelt a verseny után: – Az idei szezonom első megmérettetésén Miamiban vettem részt egy nem bolyozós sprint távú versenyen. Ez egyben egy három versenyből álló túrám első állomása is volt. Amerikai olimpiai válogatott triatlonos barátom, Manny Huerta segítségével találtam rá erre a versenyre és neki köszönhetően is kaptam meghívást. A verseny előtti néhány napban Manny édesanyjának a vendégszeretetét élveztem. A verseny előtti két napot edzéssel töltöttem, próbáltam pótolni az elmaradt kilométereket. A versenyre vasárnap hajnalban került sor, depózás hajnali 5-kor, rajt ahogy feljött a nap és ki tudták rakni a bójákat az úszópályára, ez 7 után kicsivel meg is történt. A versenyen 300-400 versenyző indult, nagyrészt amatőrök. A meghívottak között volt két ukrán versenyző, több 70.3 verseny győztese, Maxim Kriat és a kétszeres olimpikon Andriy Gluschenko. A pálya a Miamit Key Biscayne-nel összekötő autóúton lett kijelölve. Az úszás egy csendes öbölben volt, a kerékpározás a teljesen lezárt többsávos autóút egyik felén zajlott, kisebb nagyobb hidakkal tarkítva, a futás pedig az öböl körül. Az úszás jól sikerült, elsőként értem partot. A kerékpározás során a 10. kilométerig vezettem, utána megelőzött Andriy, aki sérülése miatt, csak az úszás-kerékpárra koncentrált, majd nem sokkal később Maxim is kikerült. A fennmaradó kilométereken kb 20 másodperc hátrány gyűjtöttem össze, így indultunk neki az 5 km-es futásnak. Gluschenko egyből kocogósra vette a tempót, Maximot pedig a fordító előtt nemsokkal utolértem és le is hagytam. Az utolsó 2 és fél kilométeren már csak az előnyömet kellett megtartanom, ami sikerült is.

Eredmények
a verseny honlapja