Menu

Manchester City – Manchester United

Tipp: Manchester United 1,5 gól fölött
Odds: 2.75

Hiányzók: Demichelis, Clichy, Richards, illetve Rafael, Phil Jones, Welbeck, Fletcher. Játéka kérdéses: David Silva, illetve senki.

Mindkét csapat győztes BL-meccsel hangolt a városi rangadóra, s mindkét csapatról elmondható, hogy viszonylag jól kezdte a bajnokságot. Kezdhették volna jobban is, hiszen mindkét gárdának van már veresége, de egyelőre még kézzelfogható közelségben van a dobogó, szóval semmi sincs veszve. Sok gólra számítok a rangadón, hiszen mindkét csapatban több gólérzékeny játékos is található. Egyik csapat számára sem lesz könnyű a mérkőzés, s ezúttal nem a hatalmas rivalizálásra gondolok, hanem például arra, hogy a ManCity kíméletlen hazai pályán (az utóbbi 38 mérkőzésből 36-ot veretlenül zárt), a ManUnited pedig amúgy is nagyon erőteljes (utóbbi 30 Premier League mérkőzéséből 27-et zárt veretlenül).

Jó kapusok vannak mindkét oldalon (Hart, illetve De Gea), ám ha Dzeko, Aguero, van Persie, Rooney vagy bármelyik másik játékos többször gólhelyzetbe kerül, nem biztos, hogy mindig hárítani tud a két hálóőr.

Ugyan döntetlenszagú a mérkőzés, mégis arra tippelek, hogy a Manchester United egy gólnál többet fog szerezni. Nem csak a holland gólzsákban bízok nagyon, hanem van egy olyan érzésem, hogy Fellaini számára is nagyon emlékezetes lesz ez a mérkőzés. Szerencsétlen Shinji Kagawa jól megszívta, s egyáltalán nem csodálkoznék, ha a télen távozna a „vörös ördögöktől”. Szerintem ő nem az a játékos, akinek a kispadon van a helye.

Azért is gondolkozok a ManUnited 1,5 gól felett-fogadásban, mert a vendégcsapatnak van miért visszavágnia a ManCitynek. Elsősorban a két évvel ezelőtti 6-1-es vereségre gondolok. Azóta nem vágott vissza a MU, pedig ez a két csapat közötti mérkőzések hosszú történetének legnagyobb MU-zakó. Ilyet nem szabad megtorlatlanul hagyni. Rooney egyelőre holtversenyben a két csapat közötti meccsek legeredményesebbje, s ha csak egy gólt szerez, már egyedül fogja birtokolni ezt a címet. Csak egy gólt kell lőnie, s ő lesz a ManCity városi mumusa. Van miért güriznie.

Mire számítok? Szoros mérkőzésre. Elképzelhető a döntetlen, ám nagyon hajlok arra, hogy a Manchester United egy gólnál többet fog szerezni. Például 1-2, 2-2, 3-2, 2-3 vagy 3-3 is lehet az eredmény. Robin van Persie nem fog kegyelemezni, és Rooney sem.

Tipp: Manchester United 1,5 gól fölött