Menu

Afrikai Nemzetek Bajnoksága: Most kezdődik a tánc

Közép-Kelet Európából szemlélve az eseményeket nem úgy tűnik, hogy a fekete kontinens második számú válogatott tornája lenne a sportot kedvelők figyelmének középpontjában. Nem is csoda, hiszen férfi kézilabda Európa-bajnokság zajlik Dániában, méghozzá a magyar válogatott részvételével, a déli féltekén pedig az idei év első Grand Slam tornáján, az Australian Openen vannak izgalmak.

Minden bizonnyal több sportbarátot érdekel, hogy miként szerepel Lékai, Császár és a többi magyar játékos, esetleg Vori és Mikkel Hansen együttese, sőt valószínűleg az is, hogy Djokovic és Azarenka kiesésével kik nyerik meg a melbourne-i versenyt, mint az, hogy az Európába igazolt focistáik nélkül szereplő afrikai válogatottak hogyan viszonyulnak a „bulitornához”.

Szögletzászlós tánc nem lesz

Azért néha nem árt az afrikai focitornára is figyelni, hátha lesznek jó szorzók és/vagy emlékezetes pillanatok. Úgy tűnik, hogy utóbbi tekintetében nem kell attól tartani, hogy lemaradunk valamiről. A videómegosztók világában ez amúgy is nehezen lenne kivitelezhető. Ugyebár a jó és kiváló afrikai focisták nem játszanak ezen a tornán, így a résztvevőktől – sajnos – nem várható Drogbát idéző lövés, avagy Etoo-féle megmozdulás. Azzal sem kell számolni, hogy Roger Milla egyik kései utódja – a gól utáni ünneplésnél – emlékezetes módon fog táncolni a szögletzászlónál, de azzal sem, hogy valamelyik focista kiugrik a sorfalból, és elrúgja a labdát.

A gyorsabb rúgott labdába

Ez nem fantazmagória, hanem történt ilyen. Egészen pontosan az 1974-es labdarúgó világbajnokság egyik csoportmérkőzésén, a Brazília – Zaire találkozón történt az az eset, amelyik a foci vb-k történetének legviccesebbjei közé tartozik. Az akkor már háromszoros világbajnok és éppen címvédő brazil válogatott játékosai szabadrúgást készültek elvégezni a zairei kapu előtt. Felállt a sorfal, a játékvezető sípolt, s miközben a brazil focisták még azon tanakodtak, hogy ki végezze el a szabadrúgást, az egyik afrikai játékos azonnal reagált a sípszóra, kirohant a sorfalból, és elrúgta a labdát. (Gyorsan hozzáteszem, hogy az 1974-es világbajnokság volt az első, amelyen afrikai válogatott is szerepelt, s az eset jól mutatja, hogy akkoriban mennyire ismerték a labdarúgás szabályait Afrikában). Íme, az ominózus eset:

Kiesett a házigazda

Térjünk vissza a jelenbe. Befejeződtek a csoportmérkőzések, felére csökkent az Afrikai Nemzetek Bajnokságának mezőnye. Továbbjutott: Marokkó, Nigéria, Mali, Zimbabwe, Gabon, Líbia, Ghána, Kongói Demokratikus Köztársaság. Kiesett: Dél-Afrika, Mozambik, Uganda, Burkina Faso, Kongó, Etiópia, Burundi, Mauritánia. Meglepetésnek talán csak a házigazda Dél-Afrika kiesése nevezhető. A dél-afrikaiak mellett esetleg csak Uganda kiesése még korai, míg a többi csapat az elvárásoknak megfelelően szerepelt.

Marokkó – Nigéria 3.44 3.05 2.10

Rangadóval kezdődik a negyeddöntő, hiszen Marokkó és Nigéria mérkőzése még akkor is rangadónak nevezhető, ha mindkét együttes nélkülözi a legjobbjait. Nigéria esélyesebb, ám – szerintem – rizikót jelent a sima győzelmére való fogadás, hiszen semmit nem lehet tudni arról, hogy milyen ígéretek hatására jutott tovább csoportjából. Ez a csapat a végső győzelemre is esélyes, de sajnos arra is képes, hogy – ha a játékosok veszélyben érzik az ígéretek megvalósulását – csont nélkül vereséget szenvedjen. A gólok irányába sem érdemes kalandozni, ugyanis két olyan csapatról van szó, amelyik könnyen játszat 4-5 gólos mérkőzést, de szintén könnyedén összehozhat 0-1 gólos meccset is. Tehát: elvileg simán győz Nigéria (NordicBet 2.15), de biztosabb megoldás az X2 (FortunaWin 1.23).

Mali – Zimbabwe 1.98 3.10 3.76

Idrissa Traoure vagy Abdoulaye Sissoko gólja győzelemhez fogja juttatni a nyugat-afrikai csapatot. Gondolom én. Még az is előfordulhat, hogy mindkét játékos gólt szerez. Nem annyira rossz gárda a zimbabwei együttes, mint amilyennek gyakran hiszik – szerintem egy NB III-as magyar klubcsapatot simán zavarba tudna hozni -, de az elődöntőben való felbukkanása vaskos meglepetésnek számítana. Adott tehát a lehetőség, hogy a kockázatvállalók Zimbabwe győzelmére (NordicBet 3.85) vagy továbbjutására (FortunaWin 2.37) fogadjanak, ám amondó vagyok, hogy ebből a párharcból Mali fog továbbjutni (FortunaWin 1.45).

Gabon – Líbia 2.68 2.95 2.61

Elsőre Gabon válogatottja tűnik favoritnak, de úgy vélem, hogy háromesélyes a mérkőzés. Líbia veretlenül zárta a csoportkört, és 5 szerzett gólja nem azt mutatja, hogy játékosai számára a focinál is fontosabbak a líbiai mindennapok történései, hanem arról tanúskodik, hogy az együttes tagjai épp a fociban látják a kiugrási lehetőséget. Azért sem könnyű Líbia válogatottjának erejét pontosan felmérni, mert a C-csoport nem volt alkalmas erre. Mivel a négy csapat közül Kongó és Etiópia nagyon kilógott lefelé (a két csapat számára az a csoda, hogy egyáltalán kijutott a tornára), Ghána és Líbia csak látványosan gyenge produkciók árán tudott volna kiesni. A C-csoport egy másik csapata, Ghána kacérkodott ugyan a kieséssel, ám végül mégiscsak az 1. helyen kellett zárnia a csoportot. Tipp: nem érdemes fogadni a mérkőzésre.

Ghána – Kongói Demokratikus Köztársaság 1.73 3.38 4.63

A fenti videóban szereplő zairei focisták utódai, azaz a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottjának labdarúgói – elődeikkel ellentétben – már jól ismerik a szabályokat. És természetesen a focit is. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az, hogy a mostani torna előző két kiírása közül az elsőt megnyerték, a másodikon pedig csak a későbbi tornagyőztes Tunézia bírta őket kiejteni egy góllal a negyeddöntőben. Nem mellékesen a 2009-es Afrikai Nemzetek Bajnoksága döntőjének visszavágója lesz ez a mérkőzés. Akkor a Kongói DK 2-0-ra legyőzve Ghánát lett tornagyőztes. Ettől függetlenül a ghánai Fekete Gyémántok a favoritok. A ghánai sikert megfelelően lőtték be a bukik (FortunaWin 1.76), de szerintem még így is van benne érték. Határeset a ghánai továbbjutásra kínált szorzó (FortunaWin 1.38), de nálam még az elfogadható kategóriába esik. Az igazi érték a Kongói DK győzelmében van (NordicBet 5.30). Nem igazán valószínű, hogy összejön, de egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy kizárt, hiszen a ghánai csapat eddig végigalibizte a kontinensversenyt, s csak azért nem esett ki a csoportmeccsek után, mert irdatlanul gyenge ellenfelei voltak. A Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottjáról viszont elmondható, hogy nagyon komolyan veszi ezt a tornát. Ugyan Ghána továbbjutására tippelek, de ez olyan meccs, ahol az ellenfél sikere is teljes mértékben elképzelhetőnek tűnik.

Program

2014. január 25.:
16:00 Marokkó – Nigéria 3.44 3.05 2.10
19:30 Mali – Zimbabwe 1.98 3.10 3.76

2014. január 26.:
16:00 Gabon – Líbia 2.68 2.95 2.61
19:30 Ghána – Kongói Demokratikus Köztársaság 1.73 3.38 4.63

Marokkó – Nigéria, döntetlen vagy győz Nigéria FortunaWin 1.23
Mali – Zimbabwe, továbbjut: Mali FortunaWin 1.45
Ghána – Kongói Demokratikus Köztársaság, továbbjut: Ghána FortunaWin 1.38