Menu

Chelsea – Galatasaray: Hazatér a tékozló fiú

Mindegyik játékosára számíthat a Chelsea menedzsere. Azért pedig különösen boldog lehet Jose Mourinho, hogy a 20 éves Marco van Ginkel is felépült a mintegy 6 hónapja tartó térdsérüléséből. Mint ismeretes, a tavaly nyáron igazolt holland tehetség horrorisztikus balesetet szenvedett egy Ligakupa-mérkőzésen. Egyetlen focista nem játszhat, Mohamed Salah, de ez tudható volt, hiszen az egyiptomi légióst nem is nevezhették a londoniak (ebben az idényben már szerepelt BL-meccsen). Nem valószínű, hogy van Ginkel játszani is fog, sőt inkább az a valószínű, hogy nem, de a Vitesse-től igazolt játékos esetében ezúttal bőven elég annyi hír, hogy nemsokára ismét focizhat.

Chelsea – Galatasaray 1.39 4.75 8.34

Valószínűsíthető, hogy ez a harc lesz a végső az isztambuliak számára. Mármint a 2013-2014-es Bajnokok Ligája-szezonban lesz a végső. Elsősorban nem azért gondolom ezt, mert mindenki egészséges a hazaiaknál, ugyanis azt híresztelik, hogy David Luiz és Ashley Cole mégsem teljesen, s kétséges a két játékos szerepeltetése. (Gyanítom, hogy ez amolyan elterelő hadművelet lehet, mint amilyen a törököknél is van. Ők Muslera kapus és Semih Kaya esetében titokzatoskodnak.) Főleg azért gondolom ezt, mert olyan magasságaiba érkeztünk meg, ahol már hatalmas pénzösszegről szól a történet. Szerintem csak abban az esetben fog továbbmenni a Galata, ha kegyetlenül elporolja az angol csapatot. Londonban. A küzdősportokban is csak akkor van esélye a kihívónak, ha nagyon alaposan elveri a címvédőt.

Végállomás, kiszállás, Muslera

Nem jelentősek ugyan, de vannak hiányzók a törököknél: Aydin Yilmaz, Iscan és Colak. Van ám egy apróságnak tűnő akármicsoda, amire érdemes figyelni: Iscan – Muslerához hasonlóan – kapus. Ebben a szezonban csak Muslera és ő védett a Galatasarayban. Az uruguayi hálóőr 4 mérkőzésen hiányzott, ekkor védett Iscan. Szóval az a helyzet, hogy a törökök cserekapusa nem fog játszani, míg az első számú kapusról maguk a törökök terjesztik a hírt, miszerint bizonytalan a szerepeltetése. Ha mégis igaz a dolog, amit egyáltalán nem hiszek el, akkor azt jelenti, hogy egy nulla perces szezonbeli mutatóval rendelkező kapus fogja védeni a törökök együttes kapuját. Látta valaki mostanában tetőtől talpig gipszben Muslerát? Nem? Én sem. Ha mégis van, aki látta, akkor kérem, hogy linkeljen egy internetes címet, ahol megnézhetem a fotót. Rövidre zárom a témát: nagyon valószínű, hogy Muslera játszani fog.

Sutba vágott tippelés

Miért tippelek biztosan az angolokra? Az első számú indokot már leírtam: ez már az a szint, ahol a „kispályások” nem rúgnak labdába. Nem azt mondom, hogy nem győzhet a Galatasaray (bet365 9.00), mert igenis győzhet, hanem azt állítom, hogy nagyon kevés esélye van erre. Ha nyerni szándékozik a török gárda, akkor kimagaslóan és lehengerlően jobbnak kell lennie a házigazdánál. (Nem az.) Leginkább a 2-0-ás hazai sikerben gondolkodtam, de mivel Drogba ellenfélként szerepel abban a stadionban, ahol legszebb sikereit érte el, nem zárható ki a gólszerzése sem. Borítékolható, hogy jobban meg fogják tapsolni, mint amennyire a csapattársait összesen. Szóval az elefántcsontparti sztár miatt kénytelen voltam elvetni azt az opciót, miszerint nem szereznek gólt a törökök, de a 2,5 gól fölötti és alatti tippet is Drogba miatt dobtam ki. Maradtam tehát a hazai győzelemnél (Paddy Power 1.44), de ezen belül is arra tippelek, hogy egy gólnál többet szereznek a londoniak (1.50). Azért, mert Drogba is betalálhat, s az bizony nem lesz Chelsea-gól.

Chelsea – Galatasaray, a Chelsea góljai 1,5 fölött