Menu

Az én Hollandiám (1.)

Mindössze néhány éves voltam, amikor a németországi világbajnokságon ezüstérmes lett a holland válogatott. Őszintén szólva, nem sok mindenre emlékszem, hogy mi történt velem akkoriban, viszont az 1974-es foci-vb-re és a hollandjaimra kristálytisztán. Igen, a hollandjaimra. Az én hollandjaimra! Úgy érzem, kijelenthetem ezt, hiszen az 1974 óta lezajlott összes labdarúgó világ- és Európa-bajnokságon Hollandiának szurkoltam. Természetesen most sem és a jövőben sem lesz ez másként.

Tátott szájjal bámulni Cruyff Ajaxát

Az 1974-es holland fociválogatott meghatározó volt életemben. Legalábbis az életem azon részében, ami a sportot, a focit jelenti, biztos. Nem csak Cruyff jelentette a „megtérést” számomra, hanem Neeskens, van Hanegem, Krol, Jansen, Haan, Rep, Jongbloed, Rijsbergen, Suurbier és Rensenbrink is. A holland válogatott. Nagyon tetszett, amit csináltak. Nagyon tetszett, ahogy játszottak. Bámultam és csodáltam őket.

Évekkel később, felnőtt fejjel, amikor elkezdtem nyomozni azon, hogy vajon miért szurkolok a hollandoknak, amióta az eszemet tudom, szóval évekkel később jöttem csak rá, hogy nekem az első és egyben maradandó élményem a totális futball volt. Úgy indultam neki a szurkolásnak, hogy rögtön a totális futballal kezdtem.

Szó szerint tátott szájjal bámultam a hollandjaimat. Szerencsére a szüleim gyorsan megbarátkoztak a gondolattal, hogy nekem muszáj néznem a holland válogatott meccseit. Próbálkoztak ők azzal, hogy nem, mert egy kisgyereknek ágyban a helye, alvás, holnap nem tudsz felkelni, satöbbi, ám hangos tiltakozásom meghozta eredményét. Nézhettem a hollandjaimat.

Jó pár évvel később azt is elárulták, hogy miért nézhettem meg az 1974-es foci-vb-t és a hollandjaimat. Egyrészt viszonylag nyugis gyerkőc voltam, nem nyavalyogtam fölöslegesen, de ami őket igazán megfogta, az 1972-1973 környékére tehető. Mint mesélték, akkoriban nem érdekelt engem sem a tv, sem a foci, alaposan el voltam foglalva a játékaimmal. Viszont volt egy kivétel: ha véletlenül akkor mászkáltam a tévé előtt, amikor az Ajax játszott, akkor játékot, éhséget és minden mást elfelejtettem és tátott szájjal bámultam a televíziót. Erre speciel nem emlékszek, de ugyebár feltétel nélkül hiszek a szüleimnek.

Az 1970-es évek magyarjai

Szóval az 1974-es labdarúgó világbajnokságon a hollandok sportágtörténeti érdekességgel szolgáltak, a totális futball elemeivel lepték meg a világot. Cruyff vezérletével egészen az utolsó összecsapásig megállíthatatlannak tűntek, ám a döntőben – hatalmas küzdelemben – sajnos a házigazda nyugatnémetek hódították el a trófeát. Rengeteg focirajongó várta, hogy a minden idők egyik legjobb irányítója és a holland futball kirakatfigurája, az El Flaco (a Vézna), azaz a Johan Cruyff vezérelte narancsmezes válogatott móresre tanítja a németeket. Nem így történt. Talán nem véletlen, hogy a magyar Aranycsapathoz kísértetiesen hasonlóan (röviden: látványosan, szépen) játszó, s emiatt az 1970-es évek magyarjainak is becézett hollandok ugyanúgy jártak, mint az 1954-es berni döntőben Magyarország. Pórul. Sajnos a magyarokhoz hasonlóan a hollandok sem bírtak győzni a németek ellen.

VB DÖNTŐ (1974.07.07.): NSZK-Hollandia 2-1 (2-1).
München, 80 ezer néző, vezette: Taylor (angol)
Gólszerzők: Breitner (25., 11-esből), Müller (44.), illetve Neeskens (2., 11-esből)
NSZK: Maier – Beckenbauer – Vogts, Schwarzenbeck, Breitner – U. Hoeness, Bonhof, Overath – Grabowski, Müller, Hölzenbein
Hollandia: Jongbloed – Rijsbergen (de Jong, 69.) – Suurbier, Haan, Krol – Jansen, van Hanegem, Neeskens – Rep, Cruyff, Rensenbrink (R. van de Kerkhof, a szünetben)