Menu

Az én Hollandiám (2.)

Káromkodnom kell, ha eszembe jut az 1978-as labdarúgó világbajnokság. Hosszasan és cifrán muszáj káromkodnom, akárhányszor csak szóba kerül az argentínai foci-vb. Tudom, tudom, tudom, hogy nem az argentin labdarúgók hibáztathatók azért, hogy ajándékba kapták a világbajnoki trófeát. Ők csak mázlisták: jókor voltak jó helyen.

Nem Maradona és Messi a ludas

Nomégeccer. Szóval félreértés ne essék: nem Argentínát okolom, s nem azon országgal van gondom, mely Diego Maradona és Lionel Messi személyében két zseniális labdarúgót adott a világnak. Viszont egyáltalán nem bánom, ha Leopoldo Galtieri folyamatosan forog a sírjában. Mondtam már, hogy utálom a diktátorokat? Ha ezt eddig elmulasztottam, most bepótolom. Galtieri diktátor volt.

Ja, és nehogy elfelejtsem: egyúttal ismét csókoltatom a FIFA illetékeseit, akik úgy döntöttek, hogy labdarúgó világbajnokság megrendezésére tökéletesen megfelel egy diktatúra. Ezzel az épeszűnek egyáltalán nem nevezhető döntésükkel már a vb előtt eldöntötték, hogy a házigazda Argentína lesz a világbajnok. Úgy döntöttek, hogy egy középszerű csapatnak aranyérmet kell nyernie.

Áldozatok voltak

Történetesen az 1978-as labdarúgó világbajnokságnak nemcsak egyszem favorizáltja volt. Az 1978-as argentínai világbajnokságnak – akárcsak a diktatúrának – áldozatai is voltak.

Áldozat volt a magyar válogatott (Nyilasi, Zombori, Csapó, Törőcsik, Nagy Laci, Fazekas, stb.), mely onnantól kezdve, hogy Argentínával került egy csoportba, nem is álmodozhatott a továbbjutásról. Törő és Nyíl biztos sokat tudna mesélni az argentin válogatott elleni mérkőzésről.

Áldozat volt Brazília, mert a vb egyetlen veretlen csapataként csak bronzérmet nyert. Nem játszhatott döntőt, mert a második csoportkörben Argentína épp annyival nyert az alibiző Peru ellen, amennyivel kigolyózta Brazíliát, és döntőbe jutott. (Apropó, Peru: a dél-amerikai válogatott az első három meccsen mindössze két gólt kapva csoportelsőként jutott tovább. A csoportmérkőzéseken remeklő Peru a középdöntőben mindhárom mérkőzésen vereséget szenvedett, gólaránya pedig 0-10 volt. Az argentinok Peru elleni 6-0-ás győzelme azt jelentette, hogy nem Brazília, hanem a házigazda játszhatott döntőt Hollandiával.)

Kibulizták a legjobb időpontokat

Áldozat volt Hollandia, mert az 1978-as labdarúgó világbajnokság döntőjében egész egyszerűen nem nyerhetett a házigazda Argentína ellen. (Apropó, Argentína: végig a tornán elképesztően jó volt a házigazdák sorsolása; az argentin válogatott kibulizta, hogy mindig este, csoportbéli ellenfele után léphessen pályára, akkor amikor már tudja, milyen eredményre van szüksége.)

Áldozat volt a focit kedvelő szurkoló, mert megfosztották attól, hogy a korszak két kimagaslóan legjobb labdarúgó válogatottja, Hollandia és Brazília összecsapását láthassa a világbajnoki döntőben.

Áldozat volt a focit kedvelő szurkoló, mert kénytelen volt végignézni, ahogyan a középszerű házigazda csapattal megnyeretik a világbajnokságot.

Áldozat volt maga a labdarúgás, mert impertinens barmok soha be nem gyógyuló sebet ejtettek rajta.

Cruyff nélkül is döntőbe jutottak

Igen, tudom, az én Hollandiámról, a hollandjaimról kezdtem el írni. De az 1978-as szégyenfoltról nem lehet nem írni. Főleg annak tudatában, hogy az én Hollandiám is áldozat volt. Az én hollandjaim gyors egymásutánban másodszor voltak kénytelenek döntőt játszani a világbajnokság házigazdája ellen (1974 után 1978-ban is) és hiába voltak messze jobbak ellenfelüknél, másodszor is kénytelenek voltak ezüstéremmel vigasztalódni. És ez ugyanúgy nem vigasz számunkra, mint ahogyan az 1954-es vb-ezüst sem vigasz Magyarország számára.

Hendrik Johannes Cruijff, ismertebb nevén Johan Cruyff ekkor már nem volt a csapatban (nem utazott el a mundiálra; később tagadta, hogy a diktatúra miatt tiltakozásként mondta le a részvételt, visszavonult a válogatottságtól), de Neeskens, Rensenbrink, Rep, Krol, Haan, Nanninga, Jongbloed, Rijsbergen, Jansen és a van de Kerkhof-testvérek, René és Willy ott voltak Argentínában. Jól játszottak. Még láthattunk totális futballt.

Rensenbrink kapufája

Az 1978-as a világbajnokságon a hollandok totális futballján kívül a férfias, nagyon kemény küzdelem dominált. Talán ez volt az első vb, ahol nem voltak igazán nagy klasszisok és amely elsősorban a csapatjátékról marad emlékezetes.

És ha – mintegy slusszpoénként – az akkori nagy kedvencem, Rob Rensenbrink a döntő legeslegvégén, 1-1-es állásnál nem a kapufát, hanem a hálót találja el, akkor… Ha nincs hosszabbítás, hanem Hollandia a világbajnok, akkor… Szerintem akkor gondolkodás nélkül meglincselték volna a hollandjaimat. Mert olyan nem fordulhatott elő, hogy az 1978-as világbajnokságon ne argentin játékos emelje a magasba a világbajnoki trófeát.

Majdnem elfelejtettem: az 1978-as világbajnokság FIFA Fair Play-díját Argentína kapta. Az az argentin válogatott érdemelte ki a sportszerűségi díjat, amely úgy jutott el a döntőig, ahogy, majd az aranycsatát csak színjátékkal és negyedórás késlekedéssel volt hajlandó elkezdeni. No comment.

VB DÖNTŐ (1978.06.25.): Argentína – Hollandia 3-1 (1-0, 1-1, 2-1)
Buenos Aires, Monumental stadion, 71 000 néző, v.: Gonella (olasz)
Argentína: Fillol – Olguin, Galvan, Passarella, Tarantini – Ardiles (Larossa, 66.), Gallego, Kempes – Bertoni, Luque, Ortiz (Houseman, 75.).
Hollandia: Jongbloed – Jansen (Suurbier, 73.), Krol, Brandts, Poortvliet – Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof – R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 59.), Rensenbrink.
Gól: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (83.).