Menu

Triatlonversenyt rendeznek Baján

020-mogyi-triatlon-20120623Szeretettel várjuk a IX. Mogyi Triatlon Versenyre Bajára, 2014. június 21 – 22. között.

Az első napon a TIGRA Triatlon Magyar Nagydíj futamait, egyben az amatőr nők országos bajnokságát rendezik meg. A második napon az amatőr férfiak országos bajnoksága mellett a két újonc, a gyermek és a serdülő korcsoportok versenyei, majd az elit férfi és női kieséses futamok zajlanak le a belvárosban, végül pedig a népszerű Én – Te – Ő váltó zárja a Sugovica-parti triatlon hétvégét.

A triatlonhétvége első napján, szombat délután 15 órától este 20-ig, míg a második napon, vasárnap reggel 9 órától délután 16-ig lehet szurkolni a versenyzőknek. Az úszás helyszíne változatlan, ám a kerékpáros-és a futópálya megváltozott.

A több mint 580 induló között nem kisebb neveket találhatunk, mint a válogatott Tarnai László, Anhauer Kristóf, vagy a hazaiak közül Bajai Péter, és Király István.
A női mezőnyben pedig Dudás Eszter (Újbuda) és Vizi Viktória (TVK) is esélyes lehet a győzelemre.
Minden induló ajándékcsomagot kap és részt vehet a szombati tésztapartin a Sportszállóban. (Petőfi-szigeti Vízisport Centrum)
A szervezők előzetes jelentkezés alapján szállást biztosítanak Baja egyik legszebb zöldövezeti részén, a Petőfi-szigeten. (A város főterétől 5-10 perces sétára) vízparton, fás, ligetes környezetben várja vendégeit a Vizisport Centrum Sportszálló.

Felhívjuk minden kedves triatlonista figyelmét, hogy az időmérés az elmúlt évekhez hasonlóan chipes rendszerrel történik, ezért mindenki hozza magával az egyéni chipjét.

Természetesen a helyszínen 1000 Ft megfizetésével a nevezési díjon felül, a szervezők ideiglenes chipet biztosítanak mindenki számára.

A verseny útvonalának részletes bemutatója a www.mogyitriatlon.hu oldalon megtalálható.

A szervezők mindenkit nagyon várnak a bajai versenypályára, hogy együtt szurkoljanak a triatlonistáknak!