Menu

Manchester City – Liverpool: Potyoghatnak a gólok

Egymásnak feszül ugyan az előző idény arany- és ezüstérmese, de még annyira a bajnokság elején járunk, hogy az eredmény tudatában sem érdemes messzemenő következtetésre ragadtatniuk magukat a focirajongóknak. Az biztos, hogy egyik csapat sem akar vereséget szenvedni, s az is biztos, hogy az újonnan igazolt Mario Balotelli nem lép pályára a Liverpoolban. Az angol focibajnokság 2. fordulójáról szóló előzetes utolsó része következik.

Manchester City – Liverpool 1.83 3.79 4.27

Negredo, Zabaleta, Sagna és Mangala illetve Agger, Flanagan, Lallana és Borini nélkül rendeznek focimeccset a manchesteri városi stadionban. Legalábbis arról szól a fáma, hogy nem lépnek pályára, de szerintem ezt nem kell túlzottan komolyan venni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy valamelyikük mégis játszani fog néhány percet. Mondjuk, Negredo nem annyira fog ficánkolni, ugyanis sérült, Mangala pedig még nem teljesen fitt, de a másik két focista közül bármelyik felbukkanhat majd a pályán. Manuel Pellegrini menedzser két teljesen egészséges játékos, Kolarov és Clichy közül válogathat balhátvédet, de elöl is hasonló lehetőség van, ott Dzeko, Sergio Aguero és Jovetic is kész a bevetésre. Mármint úgy gondolom, hogy a három csatár közül kell választani egyet, hiszen a David Silva, Yaya Toure, Nasri támadó középpályássor adott.

Alberto Moreno nem, Markovic talán

Alberto Moreno rendelkezésre áll a vendégeknél, s ha Rodgers tréner is úgy akarja, akkor pályára is fog lépni. Mégis kevés esélyt adok a spanyol játékára, elsősorban azért, mert még nincs összeszokva a többi védővel, s minden bizonnyal nem a címvédő elleni meccs lesz az, amikor nekiveselkedik a kísérletezésnek a Pool mestere. Gerrardnak nincs semmi problémája, tehát a védők előtti játéka magától értetődik, szűrőtársa valószínűleg Emre Can lesz, előttük pedig a Coutinho, Sterling, Henderson, Allen négyesfogatból kerülhet ki a három, pályára lépő játékos. Legelöl valószínűleg Sturridge fog kezdeni, bár szépen-lassan az az idő is elérkezik, amikor Markovic is megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

Mire fogadjunk?

Szerintem gólokra. Főleg azért, mert kiegyenlítettek az erőviszonyok: nagyon gyakran győz hazai pályán a ManCity (BetVictor 1.87), de a Liverpool sem ritkán nyer idegenben (4.33), sőt, szerintem az iksznek is ugyanannyi esélye van, mint az előbbi kettőnek (4.00). Azért is tippelek inkább a gólokra, mert még a bajnokság olyan szakaszában vannak a csapatok, amikor “elengedhetik” magukat, s nem kell számolgatniuk a pontokat. Az egymás elleni utóbbi meccseken csak egyszer fordult elő 3 gól, s ez volt a leggólszegényebb összecsapás. Újabban legalább négy gól és 2-2-es eredmény jellemzi a két gárda párharcát. Szerintem most sincs ok a gólszegény játékra. Tipp: mindkét csapat szerez gólt (1.57).

Keretek és bírók:
Manchester City: Caballero, Hart, Wright, Boyata, Clichy, Demichelis, Kolarov, Kompany, Nastasic, Richards, Sagna, Zabaleta, Fernandinho, Fernando, Lampard, Milner, Nasri, Navas, Silva, Sinclair, Toure, Aguero, Dzeko, Guidetti, Jovetic.
Liverpool: Jones, Mignolet, Coates, Jose Enrique, Johnson, Lovren, Sakho, Skrtel, Toure, Allen, Can, Gerrard, Henderson, Ibe, Lucas, Markovic, Coutinho, Lambert, Sterling, Sturridge.
Játékvezető: Michael Oliver. Asszisztensek: S. Burt, D. England. Tartalék: C. Pawson.

Manchester City – Liverpool, mindkét csapat szerez gólt 1.57