Menu

Bajnokok Ligája: Továbbjuthat a Real és a Dortmund

Feledtetheti német élvonalbeli pocsék szereplését a BL-ben pontveszteség nélkül álló Dortmund. Ha győz a német csapat, akkor továbbjut. Ugyanezt teheti a címvédő Real Madrid is, amelyik a formán kívüli Liverpoolt fogadja hazai pályán. Nagy küzdelem várható Torinóban, ugyanis a kiesés szélére sodródott Juventus számára csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény.

Zenit – Bayer Leverkusen 2.41 3.36 2.91

Ugyan háromesélyes a mérkőzés, ám igazából csak egyetlen lehetősége van az orosz együttesnek: győznie kell (2.40). Persze, ha nem a továbbjutás, hanem csak a nemzetközi találkozókon való szereplés a célja, akkor ikszelhet vagy akár ki is kaphat (3.50, illetve 3.10). Tehát van lehetőség a választásra, s már csak az kérdéses, hogy melyikre voksolnak Rondonék: saját maguk ellen fogadnak vagy megpróbálnak győzni? Szerintem az utóbbira esik a választásuk. Nem tűnik egyszerű feladatnak sikerrel abszolválni a mérkőzést, de ha nem győznek és mégis tovább akarnak jutni, akkor saját maguk dolgát nehezítik meg. (Ha pedig buknak, s nyer Lisszabonban a Monaco, akkor viszont minden bizonnyal búcsút inthetnek a továbbjutásnak.) Hiányzók: senki, illetve Gonzalo Castro, Reinartz és Wendell. Miközben hazai részről senki sem kénytelen kihagyni a találkozót, addig nem csak fontos “tuti” hiányzók vannak a németeknél, hanem olyanok is, akiknek a játéka kétséges: Rolfes és Lars Bender. Ha ez mind igaz, akkor a vártnál simábban összejöhet a hazai győzelem. A két csapat közül a Zenitnek fontosabb a 3 pont megszerzése, míg a vendég Leverkusennek még a vereség is belefér a tarsolyba. Tipp: hazai győzelem (2.40),

Arsenal – Anderlecht 1.34 5.14 8.90

Továbbra is tart a londoni gárda mázlija. Azaz Arsene Wenger együttesét hiába sújtják nagyon a sérülések, mert a kényelmetlenségek dacára is állja a kétfrontos küzdelmet (PL és BL) az Arsenal. A legutóbbi angol bajnokin például 70 percen keresztül vitézkedett Londonban a nagyon gyenge Burnley, ám végül megtört a jég és az utolsó húsz percben három gólt szereztek az Ágyúsok. Most is bőven vannak hiányzók, íme: Özil, Giroud, Wilshere, Koscielny, Debuchy, Sanogo és Ospina, illetve Matias Suarez, Defour és N’Sakala. Mindkét gárdából meghatározó focisták hiányoznak. Ezt a hiányt jobban tudja ellensúlyozni az angol gárda, mint a belga együttes. Nagyon valószínű a hazai győzelem (1.36), ám mivel alacsony a szorzó, melléteszem a gólokat is, ugyanis abban reménykedek, hogy amolyan adok-kapok játék alakul ki a sok hiányzó miatt, melyből az Arsenal fog jobban kijönni. Tipp: győz az Arsenal és 3,5 gól felett (2.75).

Dortmund – Galatasaray 1.22 6.47 12.71

Amilyen pocsékul szerepel a német élvonalban a Dortmund, olyannyira kiváló teljesítményt nyújt a Bajnokok Ligájában. Nem csak pontveszteség nélküli, hanem 3 meccsből 3 győzelemmel és nulla kapott góllal listavezető a D-csoportban. Jürgen Klopp edző csapata azt a Galatasarayt fogadja, amelyiket 4-0 vert idegenben az előző fordulóban. Túl sok hozzáfűznivaló nincs a mérkőzéshez, hiszen egy újabb győzelem esetén már két fordulóval a csoportmeccsek vége előtt továbbjutást ünnepelhet a Dortmund. És mivel nincs sikerélmény a német bajnokságban, emellett már nem csak kiemelten fontosan kezelendő a Bajnokok Ligája, hanem az egyetlen lehetőség is arra, hogy kozmetikázzanak a szezonjukon a németek, számomra egyértelmű a hazai győzelem. Mivel – akárcsak az Arsenal meccsén – kicsi az odds, ezúttal is gólokat pakolok a német siker mellé. Azonban ezúttal némi kockázatot érzek a dologban, hiszen nagyon kiszámíthatatlan a Dortmund. Jobb híján a törökökben is bízok, egészen pontosan abban, hogy nem akarják totális kudarcként megélni a Bajnokok Ligája 2014-2015-ös idényét. Tipp: győz a Dortmund és 3,5 gól felett (2.20). Hiányzók: Schmelzer, Hummels és Sahin, illetve Felipe Melo.

Juventus – Olympiakos 1.29 5.13 11.63

Talán ez az a mérkőzés, ahol legegyértelműbb a helyzet: ha nem győz a Juventus, akkor minden bizonnyal el fog búcsúzni a Bajnokok Ligájától. Mivel továbbjutás terén előreláthatóan a görög gárda lesz az olaszok ellenfele, s az előny nem a torinóiaknál van, mindenképpen győzniük kell. Evra és Barzagli fog hiányozni az A-csoportban jelenleg egy győzelemmel és két vereséggel 3. helyezett olasz csapatból. Úgy tűnik, hogy Massimiliano Allegri edző rontott az utóbbi évek Juve-gépezetén: olyan szorult helyzetbe került, amelyből csakis győzelemmel tud kievickélni. Ugyan csak egy játékos hiányzik a vendégektől (Jorge Benitez), ráadásul nem is gyenge csapatról van szó, bízom a hazaiak sikerében. Azonban annyira nagyon mégsem, hogy gólokat is tegyek mellé. Kicsi ugyan a szorzó, de mégis ez a tipp: hazai győzelem (1.33).

Malmö FF – Atletico Madrid 10.95 5.23 1.30

Egyik gárdából sem fog hiányozni senki, emellett pedig szerintem egyik csapatnál sincsenek eltúlzott remények: a svédek nem jutnak tovább, míg a spanyolok igen. Természetesen ezt jelenleg még nem lehet biztosra kijelenteni, ám várhatóan így alakulnak majd a dolgok. Azt már most el lehet könyvelni, hogy felülmúlta a várakozásokat a Malmö. Nekem olyannak tűnik a spanyol gárda mostani helyzete, mint aki csak annyira veszi komolyan a BL-csoportkört, amennyire szükséges a számára. Ha muszáj, akkor emel a fordulatszámon és bedarálja aktuális ellenfelét, ám ha nem szükséges villognia, akkor csak annyit ad ki magából, amennyit kell. Úgy vélem, ezúttal is hasonló lehet(ne) a forgatókönyv, de mivel bízom a svédekben és legfőképpen abban, hogy teljesen felszabadultan focizhatnak, ez a tippem: két gólnál több lesz a mérkőzésen és győz az Atletico (2.00)

Real Madrid – Liverpool 1.23 6.42 11.48

Ez a Liverpool nem az a Liverpool, amelyik egyenrangú félként tud focizni a nagyon jó formában levő Real Madrid otthonában. Volt már ilyen eset is, nem is egyszer, ám ez a mostani egyáltalán nincs köszönő viszonyban velük. Hiányzók: Fabio Coentrao és Jese, illetve Sturridge, Flanagan, Sakho és Suso. Akkora a formabeli különbség a hazaiak javára, hogy szerintem csakis egy dologról szólhat a mérkőzés: annyira hajtanak a spanyolok, amennyire akarnak. Ettől függ majd a gólok mennyisége, azaz amennyiben hajtani fognak, akkor sok gól várható, ám ha csak aktívan akarnak pihenni, akkor nem érdemes gólzáporra számítani. Kockáztatok, s arra tippelek, hogy potyogni fognak a gólok: 3,5 felett (1.72).

Zenit – Bayer Leverkusen (győz a Zenit) 2.40
Arsenal – Anderlecht (győz az Arsenal és 3,5 gól felett) 2.75
Dortmund – Galatasaray (győz a Dortmund és 3,5 gól felett) 2.20
Juventus – Olympiakos (győz a Juventus) 1.33
Malmö FF – Atletico Madrid (győz az Atletico Madrid 2,5 gól felett) 2.00
Real Madrid – Liverpool (3,5 gól felett) 1.72