Menu

Faddi Máté: Száztízezren őrjöngtek a madridi Santiago Bernabeu stadionban

20150524-faddi-mate-2

Ő volt az a labdarúgó, akire 1985-ben, a Videoton-Manchester United UEFA Kupa negyeddöntő visszavágóján a mindent eldöntő 11-es rúgásoknál rábízták a – talán – legfontosabb büntetőt. Pedig mindenki tudta, hogy még csak ifjúsági korú volt, a felnőttek között nem játszott, nemzetközi rutinja pedig teljes mértékben hiányzik. Ugyanis pontosan azon a drámai mérkőzésen lépett ki a nemzetközi porondra. Mégis úgy döntöttek, ő lesz az ötödik ítéletvégrehajtó. Nem vállalta el… Úgy érezte: ez túl nagy teher lenne számára, a felelősség pedig óriási. Gömöri Ottó elvállalta, és abban a feszült, pokoli légkörben kihagyta azt a bizonyos 11-est! Továbbra is 1-1 maradt az állás, az öt-öt büntető sem döntötte el a továbbjutás sorsát. A drámai tizenegyespárbaj „aki kihagyja elvérzett” alapon folytatódott. S ekkor Disztl Péter nem kiütötte, hanem mellre ölelte a manchesteri Albiston büntetőjét, Vadász Imre pedig kilőtte az angol kapu bal oldalát. Faddi Máté, az NB III-as Bajai LSE csapatkapitánya tagja volt a nyolcvanas években UEFA-kupa ezüstérmes, Európa-hírű Videotonjának. Ma már úgy gondolja, hogy el kellett volna vállalni azt az ominózus büntetőt. Legrosszabb esetben ő is célt téveszt. De ha berúgja… Karrierje minden bizonnyal másképpen alakul, góljával pedig mindörökre beírja magát a futballtörténelembe.

KAPUSKÉNT KEZDTE, CSATÁRT FARAGTAK BELŐLE

– Hogyan, és mikor kerültél kapcsolatba a sporttal?
– Jánoshalmán az általános iskolában, a hetvenes évek közepén. Atlétikában az úttörő olimpia országos döntőjében 1976-ban a legjobb 16 közé jutottam. Labdarúgásban a döntőt Zánkán rendezték meg, a jánoshalmai kispályás focicsapattal beküzdöttük magunkat az ország legjobb nyolc együttese közé. 1978-tól már csak a foci létezett számomra. Mint sokan mások, én is kapusként kezdtem pályafutásomat. Az akkor még NB II-es Jánoshalma serdülő csapatában védtem. Bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy néha középpályás is voltam. Többek között a Csepel és a Ferencváros ellen is játszottunk. Nem védtem rosszul, ezt bizonyítja az is, hogy nem sokkal később kapusként a Csepel akart leigazolni. Behívtak a megyei serdülő válogatottba, de mivel három kapus volt, valakinek mezőnyben kellett játszani. Czéh Laci bácsi volt az edzőnk (Az egykori magyar válogatott, a Ferencvárossal bajnoki címet nyert, jelenleg Izraelben légióskodó ifj. Czéh László apja – a szerk.), s mivel én nem csak kapusként voltam bevethető, csatárt faragott belőlem. Egyébként a másik hálóőr Walter doktor volt, aki jelenleg a bajai kispályás bajnokságban a Gázszaküzlet csapatában játszik. A megyeválogatottak tornáján megnyertük a területi döntőt, s engem választottak a legjobb játékosnak. Azonnal jelentkeztek a Nyíregyháza, a Videoton, az MTK és a Ferencváros illetékes vezetői, hogy bizony szivesen látnának csapatukban. Mivel akkor fejeztem be a nyolcadik osztályt, valamennyien azt ígérték, hogy magukra vállalják a továbbtanulással járó gondokat. A Videoton ajánlata tűnt a legjobbnak, mégis az MTK-nál kötöttem ki 1980-ban.

BEHÍVTÁK A VÁLOGATOTTBA, ELTILTOTTÁK A FOCITÓL

– Miért választottad az MTK-t, ha a fehérváriak ajánlata volt a kedvezőbb?
– Talán az iskola miatt. Bár ezt nem tudnám pontosan megmondani. Lehet, hogy azért, mert ők többször jártak Jánoshalmán. Az az igazság, hogy eredetileg Székesfehérváron felvételiztem, ott fel is vettek, de utána rögtön jelentkeztek az MTK vezetői. Azonnal elintézték, hogy Budapesten felvételi nélkül bekerüljek egy nagyon komoly intézménybe, a Bolyai János Híradásipari Szakközépiskolába. Így 1980 nyarán az MTK csapatához igazoltam. A serdülők között megnyertük a bajnoki aranyérmet, utána azonnal felkerültem az első ifjúsági csapathoz, Bicskei Bertalan edző keze alá. Három ifjúsági csapatuk volt – ifi I., II. és III. -, s általában végig kellett járni a ranglétrát. Serdülő magyar válogatott voltam, az MTK-val is rengeteget utaztam, így többet voltam iskolán kívül, mint a padban. Ezért egy idő után az iskola és az MTK között igencsak megromlott a kapcsolat. Ez odáig vezetett, hogy 1982-ben az iskola fél évig eltiltott a focitól! A tanároknak nem tetszett, hogy állandóan hiányoztam. Nem csodálom, hiszen „kemény” suli volt, ahová csak színtiszta ötössel lehetett bekerülni. Ha úgy vesszük, akkor a 4,7-es átlagommal én voltam a leggyengébb tanuló. A másik MTK-s kapussal, Sárközi Lajossal (jelenleg az NB II-es BKV Előre hálóőre – a szerk.) is hasonlóan bántak el. Nem fogadhattam el a válogatottba való meghívót, külföldre nem utazhattam, s az MTK-ban sem játszhattam. Ennek ellenére – csak úgy titokban, a tanárokat megkerülve – folyamatosan edzettem. Azonban az ügyről megjelent egy terjedelmes újságcikk, és mivel az igazgatói szobában is elolvasták, választás elé állítottak: vagy a tanulás vagy a foci! Természetesen azonnal szakítottunk, s a Videotonhoz igazoltam. Azért, mert hasonló jellegű (TV és rádió szerelő) szakközépiskola csak Székesfehérváron volt. A harmadik osztályt még Pesten kezdtem el, de 1982 szeptemberében visszamentem abba az iskolába, ahová eredetileg felvettek. Az osztályfőnöknek ismerős volt a nevem, csak nem tudott hová tenni. Mondta is: „ezzel a névvel már találkoztam”! „Nem csodálom, hiszen egyszer már felvettek ide” – válaszoltam neki. Kiderült, hogy az elsős naplóban benne volt, onnan emlékezett rám.

– Tehetséges, serdülő válogatott labdarúgó voltál. Mindezek tudatában ki tiltotta meg, hogy focizzál?
– A budapesti Bolyai János Hiradásipari Szakközépiskola tantestülete. Úgy látszik, ez nem igazán zavarta a tanárokat.

– Fél év kényszerpihenő után a Videtonhoz igazoltál…
– Igen, de sajnos nem zökkenőmentesen! Az MTK vezetői ugyanis kifejezetten ragaszkodtak hozzám, és bármilyen áron meg akartak tartani. Másik iskolát kerestek Budapesten, s elvárták volna tőlem, hogy egy – hasonló jellegű – szakmunkásképzőbe járjak. Nem akartam ott tanulni. Szüleimmel együtt úgy gondoltuk, hogy akkor inkább Székesfehérvár. Az MTK ezt a kudarcot nem tudta megemészteni, így az átigazolásomat jogosulatlannak minősítette. Ez azzal járt, hogy ismét eltiltottak. Ezúttal egy teljes évre! Tehát másfél évig – 1982 januárjától 1983 júniusáig – csak edzettem, bajnoki mérkőzéseken nem léphettem pályára.

ELSZÁLLTAK AZ „ARANYÁLMOK”

– A Videotonhoz kerültél, ahol akkoriban – a szó legszorosabb értelmében – egy nagy csapat volt kialakulóban. Ez mennyiben befolyásolta pályafutásodat? Főleg annak tudatában, hogy önhibádon kívül másfél évig eltiltottak a labdarúgástól…
– Székesfehérvárott egy volt MTK-s edző, Molnár Ferenc irányította a felnőtt csapatot. Bár még csak 17 éves voltam, a „nagyokkal” edzettem. Igaz, mindössze néhány hónapot, utána visszakerültem a saját korosztályomhoz, az ifjúsági csapatba. Sajnos a hosszú büntetést le kellett töltenem. Ennek ellenére 1983-ban Bicskei Bertalan meghívott az ifjúsági Európa-bajnokságra készülő magyar ifjúsági válogatott edzőtáborába. Akkor még létezett Szegeden a Délép, mint futballcsapat. Nagyon szép sportlétesítményük volt, s ott készültünk. Sokáig úgy tűnt, hogy beválogat a „szűkebb” keretbe, de végül kihagyott. Ez volt az a bizonyos nagy csapat, amelyik 1984-ben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot! Petry Zsolt, Keller József, Pintér Attila, Szélpál László, Zsinka, Zsivótszky Gyula, Kovács Ervin, Kovács Kálmán szerepelt – többek között – a válogatottban…

– Végülis miért nem kerültél be a válogatottba?
– Már akkoriban súlyproblémáim voltak, s a másfél éves kihagyás alatt bizony felszedtem magamra néhány kilót. Az edzőtáborban azonban leadtam a felesleges kilogrammokat. Amikor Bicskei Bertalan, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az EB-keretet ezzel indokolta mellőzésemet.

20150524-faddi-mate-4„MIT TETTÉL, GÖMÖRI…?!”

– Maradt a Videoton, EB-arany nélkül…
– Az eltiltás lejárt, így az ifjúsági csapatban szerepeltem. A játékkal sem volt gond, jól fociztam. A következő idényben, 1984 januárjától már a Videoton felnőtt csapatával edzettem, de továbbra is az ifiben játszottam a bajnoki mérkőzéseket. A felnőtteknél kispados voltam, de csak akkor jutottam volna szóhoz, ha „minden kötél szakad”. Ősszel kezdődött a nagy menetelés az UEFA-kupában. Bejutottunk a legjobb 8 közé. 1985 tavaszán a Manchester United ellen játszottunk az elődöntőbe jutásért. Angliában 1-0-ás vereséget szenvedtünk, a visszavágón – Székesfehérvárott – én is pályára léptem. A második félidő elején Vaszil Gyula megsérült, becseréltek a helyére a hátralévő időre. Később kiderült, hogy közel 70 percre. Mivel angol csapat ellen játszottunk, védekező feladatot kaptam. A kapu elé beívelt labdákat kellett elfejelnem. Wittman óriási szabadrúgásgóljával 1-0-ra nyertünk. Következett a hosszabbítás, majd – mivel nem esett gól – a tizenegyespárbaj. Az első ötös sorozatban én voltam kijelölve ötödiknek, de nem mertem elvállalni a 11-est. Gömöri Ottó rúgta helyettem, és kihagyta… Azóta szállóige lett Gyulai történelmi mondata: „Mit tettél, Gömöri…?!”

– Miért nem vállaltad el azt a 11-est? Ha berúgod, te vagy a legnagyobb király?
– Akkoriban Fehérváron még nem volt átépítve a stadion. A 15 ezres lelátón legalább negyvenezren tomboltak, robbanásig feszült volt a hangulat. Ilyen légkörben, első nemzetközi meccsén, amikor az UEFA Kupa elődöntőjébe jutás a tét, egy alig 17 éves, ifjúsági játékos nem meri elvállalni a sorsdöntő büntetőt. Hatalmas a felelősség, irdatlanul nagy teher nehezedik a vállára. Bár lehet, hogy kellett volna egy kis vagányság, és határozottan odaállni a 11-es pont mögé. Az az igazság, hogy szegény Gömörinél én sem rúghattam volna rosszabbul. Ha pedig betalálok, akkor még mindig azt emlegetik. Na mindegy… Az a lényeg, hogy UEFA Kupa-elődöntőre készülhettünk.

SZÁZTÍZEZREN ŐRJÖNGTEK MADRIDBAN A SANTIAGO BERNABEU STADIONBAN

– Kiléptél a nemzetközi porondra…
– Ezzel végleg bekerültem a felnőtt csapatba. Igaz, jobbára csak a kispadon jutott hely számomra. De abban a híres Videotonban ez is megtiszteltetés volt. Következett a Zelezničar Szarajevo elleni elődöntő. Óriási élményt jelentett, főleg a szarajevói visszavágó. Fehérváron 3-1-re győztünk, de otthon három perccel a mérkőzés befejése előtt 2-0-ra vezetett és továbbjutásra állt a Zelezničar. De a 87. percben jött Csuhay Józsi, aki gyönyörű góljával mindent eldöntött.

– Az UEFA Kupa döntőjében a futballtörténelem legeredményesebb csapata, a hatszoros BEK-győztes Real Madrid volt az ellenfeletek…
– Ezt nem lehet elfelejteni! A királyi gárda 3-0-ra nyert Fehérváron. De Madridban, ahol 110 ezer néző tombolt a Santiago Bernabeu stadionban, 1-0-ra legyőztük a híres Realt. Mindkét mérkőzésen csere voltam, végül nem léptem pályára, de az élmény így is felejthetetlen. Nem mindenkinek adatik meg, hogy játékosként látogasson el a Santiago Bernabeu stadionba. A spanyolok nyerték a kupát, azonban bennünket is királyi módon ünnepeltek. Ami pedig Fehérváron történt, az külön élmény. Ahhoz hasonló, ami most a Ferencváros körül tapasztalható.

NAGYTAKARÍTÁS SZÉKESFEHÉRVÁROTT

– Ezek után mi következhetett?
– Játszottam még egynéhány NB I-es meccset, utána pedig, 1986 februárjában bevonultam a hadseregbe. Fél évig voltam katona Tatán, majd leszerelés után visszatértem a Videoton felnőtt csapatába. A bajnokságban a harmadik helyen végeztünk, bronzérmet szereztünk. Mivel az NB II-es Ajka kiesőhelyen tanyázott, 1988 februárjában kölcsönadtak fél évre, segítsek nekik. Ajkán Szőke Miklós volt az edző. Talán nem mond túl sokat ez a név, de tudni kell, hogy ő nevelte ki Fehérváron azt a híres korosztályt: Csongrádi Ferit, Vadász Imre, és így tovább… Engem már korábban is el akart vinni Siófokra, amikor az akkor NB II-es Balaton-parti csapattal Magyar Kupát nyert. Szóval Szőke Miklós edző kérésére fél évre kölcsönadtak Ajkára. Előtte azonban három éves szerződést kötöttem a Videotonnal, s a kölcsönadás lejárta után oda kellett visszatérnem. Időközben történt egy s más, 1988 júniusában edzőváltás volt a Videtonnál. Kovács Ferencet Kaszás Gábor váltotta fel és megkezdődött a nagytakarítás. Előtte Siófokon edzősködött, így magával hozta kedvenc labdarúgóit. Úgy döntött, hogy többé nem számít azokra, akik periférián kívül vannak, kölcsönben máshol szerepelnek. Sajnos közéjük tartoztam én is. Utólag bánom, hogy így alakult, de nem tudhattam előre, hogy mi fog történni. Kovács Feri bácsi számított rám.

A VÉGÁLLOMÁS: BAJA

– A jelek szerint ezúttal sem te voltál a vétkes, a sors mégis ellened szólt. Új csapatot kerestél magadnak?
– Nyáron visszatértem a Videotonhoz, majd ősszel Bajára igazoltam. Szőcs Lázár volt az edző, s a csapat akkor jutott vissza az NB II-be. Az átigazolási huzavona folytán az első négy-öt mérkőzésen nem játszhattam. Jó képességű gárda volt – Farkas, Szabó, Evanics, Morvai, Schneider -, de valamilyen oknál fogva méltatlanul szerepelt.

– Ez a szereplés már jó néhány bajai játékosnak, edzőnek okozott fejtörést. Akivel erről beszélgettem szinte kivétel nélkül állította, hogy – félreértés ne essék, nem akarunk senkit megbántani! – a nyolcvanas évek végén jobb képességű labdarúgók alkották a bajai csapatot, mint a kilencvenes évek elején. Mégis az utóbbiak értek el jobb eredményeket. S ezt csak egyetlen dologgal lehet megmagyarázni…

– Elsősorban talán azzal, hogy a 80-as években az NB II. sokkal nívósabb volt, nem lehetett panaszkodni a mérkőzések színvonalára. Sajnos az 1990-es években egyre jobban kiütközött a magyar foci minden hibája, s a lejtőn nem lehetett megállni. Csökkent a színvonal, a pénzhiány lett a klubok első számú ellensége. A meggyengült NB II-ben talán könnyebb volt kissé jobb eredményeket elérni.

EZÜSTÉREM VIETNAMBÓL

– Azóta elfogyasztottál pár edzőt…
– Az eddig eltelt nyolc év alatt Szőcs Lázár, Koller Viktor, Rónai Sándor és Hímer István ült a kispadon. Most egykori játékostársam, Raffai Rudolf az edző. Meg kell említenem, hogy 1988-ban, amikor Bajára igazoltam, fél évig játszottam, utána ismét visszahívtak egy évre katonának. A fél éves kedvezmény csak az élvonalbeli labdarúgóknak szólt, s mivel én már a másodosztályban fociztam, az elmaradt egy évet is le kellett töltenem. Akkor még létezett a Honvéd Köteles SE, így Budapestre, az NB III-as csapathoz vonultam be 1989 februárjában. A tavaszi idényt végigjátszottuk, harmadikok lettünk. Annak ellenére, hogy nem edzettünk, csak hétvégenként gyűltünk össze a bajnoki mérkőzésekre. Nagyon jó erőkből állt a csapat, többek között ott játszott Jakab Csaba, (Csepelen lett NB I-es játékos, nemrég szerződött Izraelbe – a szerk.), Herczeg, Molnár, stb… Nyáron anyagi problémák miatt megszűnt az egyesület, a ceglédiek átvették a szakosztályt. Tehát 1989 őszén már Cegléden, a Bem József SE csapatában indultunk az NB III. Alföld-csoportjában. A Kecskeméti TE mögött a 2. helyen zártuk az őszi idényt. Akkoriban még létezett a Varsói Szerződés, s éppen decemberben volt esedékes a kommunista tagállamok katonaválogatottjai számára kétévenként sorra kerülő labdarúgó torna. A magyar katonaválogatott színeiben ezúttal Vietnam fővárosában, Hanoiban léptünk pályára. Olyan játékosok alkották a csapatot, mint Balogh Tamás, aki nemrég még a Fradiban védett, Brakszatórisz, a Siófok jelenlegi kapusa, Albert Flóri, Dukon Béla, Orosz Feri, Sallai (Vácott magyar bajnok lett, Izraelbe szerződött – a szerk.), Pisont András (KTE), Szauer Tamás (Dunaferr), Molnár Feri (Siófok). A döntőben az akkori Szovjetunió katona válogatottjával játszottunk, 3-2-es vereséget szenvedtünk. Így csak ezüstérmet szereztünk, de hozzá kell tenni, hogy a szovjetek a Szpartak Moszkva csapatát küldték el a tornára. 1990 februárjában leszereltem.

– Visszatértél Bajára…
– Igen, és azóta is itt játszom. Kisebb-nagyobb részt vállaltam a csapat eredményeiből.

– Milyenek voltak eddig a bajai évek?
– Végül is nekem kellemesnek tűnik. Már nyolc éve itt vagyok, csak jót tudok mondani. Miután leszereltem, Evanics Zolival együtt megnyitottuk első sportboltunkat, a FITT SPORT-ot a Pázmány utcában. Azóta nyílt még egy FITT SPORT üzletünk a Kossuth Lajos utcában, de külön-külön is vezetünk egy-egy sportboltot. Zoli a „lotto” cég sportszereléseit forgalmazza, én pedig a Mini Sport-ban a gyerekeknek ajánlok sportruházati cikkeket.

AZ NB II. CSAK ÁLOM

– Azért a labdarúgást sem hanyagoltad el…
– Visszaemlékezve mindig az jut először az eszembe, hogy állandóan a kiesés ellen kellett harcolni. Való igaz, hogy azért egyszer-kétszer a középmezőnyben végeztünk. Általában minden a pénz körül forgott. Pontosabban az nagyon hiányzott. A nyolcvanas évek végén kezdődött a pénztelenség. Akkoriban, amikor a kosárlabdacsapat is kivált a Bajai SK-ból. Ettől függetlenül Márton Lászlónak sikerült összetartania, sőt az NB II-ben tartania a bajai csapatot. Már ez is nagy eredmény volt.

– A pénzhiány milyen mértékben befolyásolta a csapat szereplését?
– Nagyon sok minden múlott a pénztelenségen. Anyagiak hiányában magasabb szinten lehetetlen eredményes focicsapatot működtetni. S ezen a magasabb szinten csak az NB II-t értem! Erre számtalan példát sorolhatnánk. Kimagasló eredményt csak jó labdarúgókkal lehet elérni. Köztudott, hogy erre sajnos rengeteg pénz kell. Manapság pedig teljesen elfajultak a dolgok, egy-egy jobb képességű játékosért csillagászati összegeket követelnek. Már tízmilliók röpködnek a levegőben! Akkor ez még nem érződött, de az első szelek már megcsapták a csapatot. Méghozzá igencsak érzékeny helyen. Végül odáig fajult a dolog, hogy tavaly – bár bentmaradtunk az NB II-ben – a pénzhiány miatt kénytelenek voltunk eladni a másodosztályban való indulás jogát.

– Kissé szomorúnak látszol…
– Nem látom a jövőt, sajnos egyelőre nem tudom elhinni, hogy valaha lesz még NB II-es focicsapata Bajának! Főleg az anyagi okok miatt. Itt mindig azt hangoztatták, hogy ha a csapat jobban szerepel, akkor majd jönnek a szponzorok. Többször előfordult, hogy az 5-6. helyen zártuk az őszi idényt, de a támogatók nem jelentkeztek. A kassza üres maradt. Így a csapat vagy a 10. hely környékén zárta a bajnokságot, vagy éppen csak elkerülte a kiesést. Komoly sikert nem tudtunk elkönyvelni. Bár Rónai Sanyi edzősködése idején az 1992-93-as bajnokságban előfordult, hogy ha Tiszavasváriban nyerünk, akkor megszerezhetjük a bronzérmet. Nem sikerült, 2-0-re kikaptunk. Az lehetett volna a Bajai FC legnagyobb eredménye, de a siker kapujában valahogy mindig megbotlottunk. Jellemző volt a csapatra, hogy a nagy lehetőségek előtt, valamilyen úton-módon (sérülések, eltiltások) nem a legjobb összeállításban szerepelt. Ha pedig mégis egészséges volt mindenki, és a tét a dobogó volt, akkor is mindig kikaptunk. Ismét beleszürkültünk a középmezőnybe.

– Miért?
– Nem tudom. Nagyon sokat gondolkoztunk, de nem tudtuk kideríteni az igazi okot. Bárki volt az edző, mi ugyanúgy pórul jártunk. A másik véglet viszont az volt – s ez is többször előfordult! -, hogy ősszel bűn rosszul szerepelt a gárda, kiesőhelyen kullogott, de veszélyhelyzetben mindig összekaptuk magunkat és elkerültük a kiesést. Méghozzá úgy, hogy kilenc meccset nyertünk zsinórban. Amikor pedig az utolsó helyekről a dobogóra küzdöttük volna fel magunkat, akkor jött az az ominózus, mindent eldöntő mérkőzés, és mi visszazuhantunk a középmezőnybe. Az élcsapatokat gond nélkül legyőztük, a gyengébben buktunk el!

– Csapatkapitányként mi a feladatod ebben a nagyon megfiatalított, NB III-as bajai csapatban?
– Eljutottam odáig, hogy 30 évesen rutinos, „öreg rókának” számítok. Főleg ebben a fiatal együttesben, ahol néhány kivételtől eltekintve (Oleg Teszlik 29, István Zoltán 26 éves, a Goretich ikrek betöltötték a 21-et) a játékosok még 20 évesek sincsenek. Össze kell fogni a srácokat, akik tavaly még az ifjúsági bajnokságban szerepeltek. Középhátvédként kezdtem az idényt, Rudi (Raffai Rudolf edző – a szerk.), ott számított rám, de nagyon hamar kiderült, hogy a középpályán a helyem. Az az igazság, hogy az irányító szerepét nem nekem találták ki, de most ennek a feladatnak kell megfelelnem. Csapatkapitányként is az a dolgom, hogy a pályán és azon kívül összetartsam a fiatalokat. Bár úgy tűnik, hogy ezzel nem lesz gond. A csapat 90 százaléka egy korosztály, így nem lehet baj. Inkább nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, mint a csapat döntő többségének hozzám.

NEHÉZ TAVASZI IDÉNY

– Raffai Rudolf edző szerint (is) nagyszerűen szerepeltél az őszi idényben…
– Szerintem lehetett volna jobb is, nem vagyok annyira elájulva a szereplésemtől. Bár a dicséretek jól esnek, megmondom őszintén, hogy nem tartottam kiugrónak a teljesítményemet. Edzettünk, végeztük a dolgunkat. Úgy játszottunk, hogy előre tudtuk, bizony kevés pénz van a kasszában. A vezetők nem tudtak sokat adni, bár amit ígértek, azt betartották. Ott tartunk, hogy anyagiakban már a Kunbajával vagy a Kisszállással sem tudunk versenyt tartani. Sajnos öt meghatározó játékos távozott a csapatból, s így nagyon nehéz lesz helytállni a bajnokságban.

– Milyen tavaszi idényben reménykedett a bajai csapatkapitány?
– Nehézben. Annak ellenére, hogy ezek a srácok nagyon tehetségesek. Az utóbbi években kimagasló munka folyt az utánpótlás-nevelés terén. Nem csoda, hogy a mai Bajai LSE fiataljai jól képzett, saját nevelésű játékosok. Ha ők máshol születnek, akár Magyarországon is, már sokkal többet elértek volna. Bár nem kizárt, hogy ezután több sikerélményben lesz részük. Itt Baján az a legnagyobb hátrány, hogy a tehetséges játékos, ha tovább akar tanulni és nem a tanítóképzőt választja, akkor kénytelen elmenni máshová. Nagy az esélye annak, hogy ebből a fiatal csapatból is sokan eligazolnak jövőre.

– Ha jól értem, akkor az NB II. csak egy távoli álom?
– Sajnos igen! Már csak azért is, mert csak és kizárólag a fiatalokra tudunk építeni. Pénzhiány miatt nem igazolhatunk játékosokat, s az önkormányzat csak minimális segítséget tud nyújtani, ami az életben maradáshoz elég. Szponzorok nincsenek. Van egy-két ember, aki szívén viseli a bajai labdarúgás jövőjét, de itt sajnos nem tízezrek vagy százezrek számítanak, hanem súlyos milliók. Forintban. Ez a helyzet, a keserű valóság. Ezért nem tudom elképzelni, hogy a közeli vagy akár a távolabbi jövőben NB II-es csapata legyen Bajának. (1996)

FADDI MÁTÉ
20150524-faddi-mate-1Született: Kiskunhalas, 1965. 09. 19. Magassága: 187 cm. Súlya: 90 kg. Posztja: középpályás (de volt már kapus, csatár és középhátvéd is). Klubjai: Jánoshalma (1978- 1980), MTK (1980-1982), Videoton (1982-1988), Ajka (1988 február-június, kölcsönben), Videoton (1988 június-szeptember), Bajai SK (1988 szeptember-1989 február), Honvéd Köteles SE Budapest (1989 február-június), Bem József SE Cegléd (1989 július-1990 február), Bajai SK (1990 február-1991), Bajai FC (1991-1995), Bajai LSE (1995 -?). Válogatottságai: többszörös serdülő és ifjúsági magyar válogatott. Sikerei: Bács-Kiskun megyeválogatott, a területi döntő legjobb játékosa (Jánoshalma, 1980), serdülő magyar bajnok (MTK, 1981), UEFA Kupa ezüstérmes (Videoton, 1985. A döntőben: Videoton-Real Madrid 0-3 és Real Madrid-Videoton 0-1), magyar bajnoki bronzérmes (Videoton, 1986), Magyarország katonaválogatottjának tagjaként ezüstérmet szerzett a Varsói Szerződés tagországainak tornáján (Vietnam, 1989. A döntőben: Szovjetunió- Magyarország 3-2).

LINKAJÁNLAT:
A LEGENDÁS VIDEOTON

20150524-faddi-mate-3