Menu

Flander Márton: „Azt hittem, hogy bedőlök a töltés oldalába”

20150624-flander-marci-beszamolo

Flander Márton versenybeszámolója a bajai triatlon sprint országos bajnokságról:

„Sziasztok!

A tőlem megszokottaktól eltérően, tényleg csak röviden a bajai versenyről. Gondolom, nem tévedek sokat, ha azt írom, hogy az igencsak forró és kimerítő középtávú OB után minden indulóra ráfért egy kicsit lazább hét az edzések terén. Én sem voltam ezzel másként. Főleg, hogy a számomra nem túl acélos kerékpározás okán vasárnap délután még megbüntettem magam egy Pécs-Baja tekeréssel. Ennek meg is lett az eredménye, mert az ezt követő napokban mindennek éreztem magamat, csak éppen sportolónak nem. A szintén nagyot küzdő csapattársak is hasonló cipőben jártak, szóval megnyugodtam, hogy nem csak engem viselt meg a hétvégi időjárás. Szerencsére, a hazai környezetben megrendezésre kerülő sprint OB miatt a legtöbben nem szaggatták szét magukat edzésen, így nem éreztem úgy, hogy nagyon kilógnék a társaságból.

Általában egy ironman távú verseny előtt kb. 3 héttel csinálok egy hosszú kerékpáros (180−200 km) és futóedzést (30−35 km). Az élet úgy hozta, hogy ez a hétvége Roth miatt most pont egybeesett a bajai versenyünkkel, de mivel a táv rövidsége miatt számomra úgyis csak a tisztes helytállás volt kitűzve, ezért úgy gondoltam, hogy nem szakítom meg a hagyományt. Mivel a hozzáértők szerint egy sprinttávra amúgy is rendesen be kell melegíteni, ezért én is kaptam az alkalmon és Veréb Dávid társaságában szombat reggel 8-kor elindultam egy laza kis tekerésre. Ebből aztán 185 km-t hoztam ki, kicsivel több, mint 5 óra alatt.

Hazaérkezés után nem is volt sok időm lábat lógatni, mert nyitott a depó, és én szeretem az ilyen dolgaimat időben elintézni. Azért szerencsémre volt bő 3 órám a délutáni versenyem előtt, bár ilyenkor az ember már pont annyira van felpörögve, hogy ne tudjon sokat nyugodtan a fenekén ülni. A sikeres bedepózásom után aztán annyira megnyugodtam, hogy elfelejtettem lemenni az úszócuccomért az uszodába, így egy otthon talált, a forgalomból már régen kivont szemüvegben voltam kénytelen abszolválni a verseny úszás részét. Felállva a majdnem elsüllyedő stégre a legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam ki mellé/mögé álljak, mivel a fiatalok úszástudását annyira nem ismerem. Végül Király Isti és Nagy Máté mellett döntöttem, mert tudtam, hogy ők az első bolyra utaznak.

Megvolt a rajt, de ezután egy ideig nem tudtam, hogy merre is úszom, gyakorlatilag csak sodródtam az árral. Próbáltam viszonylagosan a tömeg szélén tempózni, így az első bóját tisztes távolságból kerültem, hogy aztán a visszafordítónál alaposabban szemügyre vehessem, mennyire hínáros a motorcsónakkal behajtani tilos táblát rögzítő lánc. Szerencsére a második körre némileg oszlott a tömeg, igaz, az ismét parádés fejesem után csak sejtettem, mi zajlik körülöttem. Aztán az utolsó egyenesben végre kitisztult a kép, és láttam, hogy épp egy szakadás elején úszom. Volt rá 150 méterem, hogy felússzak a sor végére, ami majdnem sikerült is.

A depózásom azért magamhoz képest elég jól sikerült, és már fenn is ültem a Csillag Olivér barátomtól (még egyszer óriási köszönet érte) a versenyre kölcsönkapott Cervélo nyergében. Ezt a kerékpárt mintha csak a bajaihoz hasonló, technikás pályákra találták volna ki. Nagyon könnyű és hihetetlen merev, aminek köszönhetően minden, kanyarból való kigyorsítás után sírtak az engem követő srácok (legalábbis remélem). Gyorsan alakítottunk is egy jó kis bolyt Straub Robi és Erdős Peti védnökségével, és beszálltunk a buliba.

A délelőtti kis bemelegítésem ellenére azért elég sokat próbáltam vállalni a munkából, és látva, hogy a korábban említett srácok kivételéve a többiek nem nagyon tolonganak a vezetésért, azért kicsit hízott a májam (legalább akkorára, mint egy haladó ukrán alkoholistának). Néha éreztem csak, hogy nem annyira frissek már a combjaim, ami viszont jó jel lehet a soron következő versenyekkel kapcsolatban. Természetesen a bringa végére mindenki megtalálta a lábait, így utolsóként ugrottam le a Halászpart aszfaltjára. Aztán a gyorsabb csapattársak szerencsétlen kerékpár elhelyezése miatt nekem is egy szokatlan (mondhatni eddig még nem sűrűn látott) megoldással kellett élnem, ami még a versenybírók tetszését is elnyerte. Vagy nem.

A futás elején azért éreztem, hogy nem az enyém lesz a nap futóideje, de azért megpróbáltam odatenni magamat amennyire csak lehet. Straub Robi kivételével mindenkit meg is fogtam az első 500-on, de nem volt más választásom, mert nem volt olyan méter, ahol ne hallottam volna valakitől a „Hajrá, Marci!” biztatást (mégiscsak hazai verseny, na). Aztán egy kis iramváltással Robit is befogtam a második kör elején, de ez az erőfeszítés komoly vámot szedett tőlem. Gyakorlatilag azt hittem, hogy bedőlök a töltés oldalába, úgy kiment az erő a lábaimból, így rohamosan csökkent a sebességem.

Pont annyi erőm maradt, hogy még intettem Karai Botinak (aki okosan versenyezve mögöttem jött), hogy fusson fel Robi mögé. Aztán kellett pár perc mire rendeztem a dolgaimat, és megint futásnak nevezhető dolgot csináltam. Szerencsére a Robi-Boti páros nem távolodott el túlságosan, így megint csak rászántam magam (a közönség biztatásától vérszemet kapva) a felzárkózásra. Megint sikerült, méghozzá pont az utolsó kör kinti fordítójában. Sokat azonban nem örülhettem ennek, mert a két srác ekkor döntött úgy, hogy lemeccselik a versenyt, így gyorsan elköszöntek tőlem, és az immáron végleg meggyötört, és bármiféle iramváltásra képtelen lábaimtól. Sikerült azért absz. 18-nak bejönnöm, 59 perc környékén, amivel teljesen elégedett vagyok.

A versenyt végül meggyőző előnnyel Faldum Gábor húzta be. Minden mogyis nagyon jól versenyzett a hétvégén, mivel egyszerűen nem tehettük meg, hogy ilyen hazai közönség előtt nem nyújtunk 100%-ot. Vasárnap én már csak a pálya széléről szurkoltam a villámlábú fiúknak és lányoknak, akik gondoskodtak róla, hogy egy percig se unatkozzanak a Sugovica partra kilátogató érdeklődők.

A magam, és a többiek nevében is köszönöm mindenkinek a hétvégi biztatását, mert kimondhatatlanul sok erőt adott. Köszönöm továbbá a rendezők és segítők fáradhatatlan munkáját, aminek köszönhetően a X. Mogyi Triatlon Verseny is felejthetetlen emlékekkel gazdagította a résztvevőket.

Most vasárnap Kaposvárra látogatok, hogy “családi” körben küzdjek meg a somogyi dombokkal. További szép hetet kívánva mindenkinek, maradok tisztelettel.