Menu

Tóth Eszter, Katzenmajer Kíra és Vida Gergő is versenyzett Olaszországban

Névtelen-1JUDO Kadett Európa Kupa, Olaszország, Follonica, 2016.02.20. Húsz ország 379 versenyzője részvételével rendezték meg a hétvégén az ifjúsági korosztály Európa Kupa sorozat olaszországi fordulóját, ahol 52 kg-ban Tóth Eszter, 57 kg-ban Katzenmajer Kíra, 81 kg-ban Vida Gergő bajai mogyisként képviselte a magyar színeket.

Eszter az első fordulóban ipponal verte olasz ellenfelét, majd a következő fordulóban egy franciától vereséget szenvedett, s így csak a vigaszágon folytathatta. Sajnos egy másik olasz versenyzőtől kikapott, így ezzel számára befejeződtek a küzdelmek. Kíra szintén olasz versenyzővel kezdett és nem tudott győzni. A vigaszágon sem sikerült javítani, ezért nem folytathatta a küzdelmeket. Vida Gergőnek nem sikerült legyőznie olasz ellenfelét, ráadásul ő még a vigaszágon sem folytathatta a versenyt.

Edző: Hammer Erik