Menu

Rotary Sulikezdő Futás lesz Baján

Néhány nappal ezelőtt elkezdődött az iskolaszezon, s vele együtt az új futószezon is elkezdődik! Az újabb futóversenyre mindössze csak néhány napot kell várni, ugyanis ezen a hétvégén, mégpedig szombaton rendezik meg Baján a soron következő viadalt: Rotary Sulikezdő Futás a neve, a rajt helyszíne a Petőfi-szigeti Sportuszoda, időpontja pedig 2017. szeptember 9., 10 óra 30 perc. Három táv van: 2700 méter, 5400 méter, 8100 méter, s egyéniben és váltóban is lehet teljesíteni a versenyt. A futók minden korcsoportjának első három helyezettje kap díjat (kivétel a 2700 és 5400 méteres családi séta és gyaloglókör), s a sportbaráti találkozó mellett jótékonykodásra is lesz lehetőség! Hiszen, mint az a Borbély Miklós edző – Faldum Gábor olimpikon nevelőedzője és a Mogyi SE Baja alapítója – által rendezett futóversenyeken már megszokott dolog, ezúttal is lesz jótékonykodás, s a rendezőség és a bajai Rotary Club 17 hátrányos helyzetű általános iskolás korosztályú gyermek (+2 kísérő tanár) egy napos őszi kirándulását támogatja. Ezért a nevezésnél meg kell jelölni azt a bajai általános iskolát, amelynek diákjait támogatni kívánja a futó, s így a kiránduláson a legtöbb jelölést kapott iskola diákjai vehetnek majd részt.

AJÁNLOTT LINKEK:
• nevezés: http://rotarysulikezdo.bajapc.hu/
• versenykiírás: http://mozduljbajan.bacskaisport.hu/
• a sportesemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/MozduljBaja-1255092887907002/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.