Felejthetetlen élményt nyújtott az 1994-es amerikai labdarúgó világbajnokság. Legalábbis számomra. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok sose volt, és talán nem is lesz a tengerentúlon soccernek nevezett futball elsőrangú képviselője, a World Cup nem Brazília, esetleg Olaszország vb-jeként vonul be a történelembe. Ez a világbajnokság a „halál kupája” néven marad meg emlékezetemben.
Emlékeztek? Három nappal Maradona szégyenletes leszerepelését követően, három nappal azután, hogy a labdarúgás könyörtelenül falta fel egyik istenített játékosát, aki előtt az idők végezetéig kellene földig hajolnia és alázatosan hódolnia, a kolumbiai Andres Escobar egy szurkolónak titulált őrült áldozata lett. A hátvédnek az amerikaiak ellen szerzett öngólja végzetesnek bizonyult.
Bizonyos értelemben a labdarúgás visszanyerhetné megtépázott tekintélyét, ha megmagyaráznánk: szintén Medellin városában lőtték agyon a másik híres Escobart, Pablot, a hirhedt kábítószeres kartell agytrösztjét. Medellin az a hely, ahol nyílt nappal rabolnak el embereket, s még az ártatlannak látszó öregasszonyok többsége is drogkereskedelemmel foglalkozik. Ezek alapján a futball némileg visszanyerhetné megkopott tekintélyét, hiszen egyik szerencsétlen követője, ha nem is egy haldokló, de legalábbis őrült világ áldozata lett.
Eltelt tizenhárom év, és amikor az amerikai labdarúgó világbajnokságra emlékszem, minden más történet a háttérbe szorul, elveszti jelentőségét. A World Cup nem lett Maradona Cup, áldozat a zseniális labdarúgóért, akit mindörökre elnyelt, hanem Death Cup, a Halál Kupája. Emlékbe egy végzetes öngólért, egy szerencsétlen, tizenhét golyó által leterített Andres Escobar nevezetű kolumbiai játékosért. Akinek emlékét meg kell őriznünk, értelmetlen halálát viszont sohasem tudjuk megmagyarázni, megérteni, és elfogadni.
Hozzászólások
ITT és MOST! A VÉLEMÉNY SZENT és INGYENES! Visszakövetés