Foci EB 2012: Németország
->
„A futballt huszonketten játsszák, a meccs kilencven percig tart és a végén mindig a németek nyernek” – mondta Gary Lineker az 1990-es olaszországi világbajnokságon az angol-német elődöntő után. Szavait azóta sokszor és sokféleképpen idéztek. Van igazsága és van alapja a mondásnak, hiszen Németország egyike a világ legjobban és legkiegyensúlyozottabban teljesítő fociválogatottjainak. A német nemzeti tizenegy eddig háromszor nyert világbajnokságot és a három Európa-bajnoki címével egyedüliként rekorder az öreg kontinensen. Emellett a Nationalelf négyszer volt világbajnoki ezüst- és szintén négyszer világbajnoki bronzérmes. Az Európa-bajnokságokról a három arany mellett van még három ezüstje is. Imponáló gyűjtemény. Ehhez a felsoroláshoz nyugodtan hozzátehetjük: a bukméker irodák szerint a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság legnagyobb esélyese nem a címvédő és világbajnok spanyol válogatott, hanem Németország.
Joachim Löw szövetségi kapitány a két évvel ezelőtti világbajnokságon azzal lepte meg a világ focitársadalmát, hogy egy „csikócsapattal” vágott neki a sportág legfontosabb rendezvényének. Elkezdődtek a mérkőzések, s a német fiatalok játékát látva a szurkolók csak ámultak és bámultak. A német válogatottól korábban megszokott brusztolós és nem csak erőfutballnak, de olykor szemellenzősnek is tűnő labdarúgást felváltotta a szemnek tetszetős és elegáns foci. Löw „csikócsapata” nem futballozott, hanem focizott. Az angolokat még csak kegyetlenül és nagyon megverték, de a csúcspont az volt, amikor Lionel Messi Argentínájával nem csak felmosták, hanem fel is súrolták a padlót. Löw fiataljainak menetelését csak a sokkal rutinosabb és néhány nappal később világbajnoki aranyérmet szerző Spanyolország tudta megállítani.
Azóta eltelt két év, Löw „csikócsapata” beérett, immár a siker kapujában áll és dörömböl. Nem véletlen, hogy ez a 2012-es Európa-bajnokság rajtja előtt legtöbbször elhangzó és sokakat foglalkoztató kérdés: ki fogja megállítani a német terminátorokat?
Napjaink egyik legjobbja a kapuban
Kapusposzton nem vitatéma a napjaink egyik legjobb hálóőrének számító Manuel Neuer kezdőként való szerepeltetése. Csereként Tim Wiese és Ron-Robert Zieler is, de ők minden bizonnyal csak akkor kaphatnak játéklehetőséget, ha valami probléma lesz Neuerrel.
Középső védő a jobboldalon
A német védelem nem csak talán, hanem egészen biztosan a válogatott leggyengébb láncszeme. Minőségi jobboldali védője nincs a szakvezetőnek, így kényszermegoldásként Boateng szerepelhet ezen a poszton. Középen Badstuber és Mertesacker lenne a megoldás, de utóbbi az év első felében sérült volt, így nem elképzelhetetlen, hogy a szezon során klubjában jól teljesítő és német bajnoki címet szerző Hummels lesz a befutó. A védelem bal oldalán a dortmundi Schmelzer gyakran mormolhatja magában, hogy peches, mert Lahm is ezen a poszton játszik.
Özil és társai
Bőség van a középpályán, Löwnek bőven van választási lehetősége. Azonban van egy labdarúgó, akinek megkérdőjelezhetetlen a helye: a német válogatott agytrösztje, Mesut Özil. Közhely ugyan, de a zseniális képességekkel megáldott focista esetében érdemes megemlíteni: a török származású, de Németországban született Özil a 2012-es EB legnagyobb sztárja lehet. Mellette a két védekező középpályás posztra hárman pályáznak: Khedira, Schweinsteiger vagy Kroos. Az első kettőnek van nagyobb esélye a kezdőcsapatba kerülésre. A két szélen Müller és Podolski szerepeltetése tűnik a legvalószínűbbnek. Cserének ott lesz Götze, Gündogan, Schürrle, Bender és Reus. Egy másik csapatban kezdőjátékosok lennének. Közülük talán Götze lehet az, aki berobbanhat a köztudatba. Bár a foci kedvelőinek nem kell őt bemutatni, tudják, hogy egy nagyon tehetséges fiatal játékosról van szó.
Retteghetnek az ellenfelek
Csatárként Mario Gomez vagy Miroslav Klose fog játszani. Mindegy, hogy melyikük játszani, hiszen egyformán nagy veszélyt jelentenek az ellenfélnek. Ha csak Özil gólpasszainak negyedét értékesítik, döntős lehet Németország.
Meddig menetel Németország?
Nálam ez Németország kezdőcsapata: Neuer, Hummels, Badstuber, Lahm, Khedira, Schweinsteiger, Müller, Özil, Podolski, Klose. Halálcsoport ide vagy oda, a 2012 foci EB egyik legnagyobb esélyese a német válogatott. Hollandia, Dánia és Portugália lesz ellenfél a csoportban, s a bukmékerek 2.10-es szorzót adnak arra a lehetőségre, hogy Németország nyeri a B-csoportot és 3.60-at arra, hogy Özil és társai a csoportküzdelmek végén befejezik az Európa-bajnoki szereplést. Németország negyeddöntőn való szereplésére 4.60-as az odds, amit pedig én viszonylag biztosnak tartok, vagyis az elődöntőre 4.50-et ajánlanak a bukik. Aki arra számít, hogy döntőt játszik (6.25) vagy Európa-bajnok (4.00) lesz Németország, annak érdemes még a kontinenstorna kezdése előtt fogadnia, mert utána csak kisebb szorzókkal fog találkozni. Vagy meglepetés esetén óriásit kaszálhat.
További ajánlatunk:


