(Bácskai focitörténelem rovatunkban ezúttal egy 12 évvel ezelőtti, Vaskúttal kapcsolatos cikket közlünk.) A labdarúgó megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő Vaskút csapata ősszel végigverte a mezőnyt és bajnoki álmokat dédelgetve az első helyen várta a folytatást. Tavasszal azonban meglepő, néha megalázó vereségeket szenvedett a gárda, a feljutás reménye pedig végleg szertefoszlott. Mazug István edzőt kérdeztük a mélyrepülés okairól.

- Ősszel kitűnő játékosokat igazoltunk, s úgy tűnt, hogy meglesz az anyagi fedezetünk is. Tavasszal azonban változott a helyzet – panaszkodott a vaskúti tréner. – Ebben az évben csak egyszer kaptunk pénzt az önkormányzattól, már a játékosok útiköltségét sem tudjuk kifizetni. Az edzői béremet hónapok óta nem láttam. Ha a minimális feltételeket sem biztosítják, akkor miért akarnak megyei első osztályú csapatot? Információim szerint a kulcsjátékosok bojkottálják a játékot. Ha nincs pénz, nem úgy fociznak, ahogy azt elvárhatnánk tőlük. A polgármester, aki egyben a fociklub elnöke, már legalább két hónapja nem tette be a lábát az öltözőbe. Amíg győztünk, mindig körülöttünk sürgött-forgott, most felénk se néz. Ezért vezetőségi gyűlést sem tarthattunk. Természetesen én leszek a bűnbak, ugyanis mindig az edző az első számú célpont.

- Nem értem, miért nem mondják meg, hogy minket is utolért a pénztelenség, ezzel céljaink is megváltoztak. Csak az maradjon, aki ingyen, szabad idejében akar focizni, s meg tudja venni magának a cipőt is. Sajnos óriási gondot jelent a játékosok hozzáállása. A kulcsemberekben akkor is bíztam, amikor még tévedésből sem jártak edzésre. A türelmem elfogyott, ezután a fiatalok bizonyíthatnak. Van olyan csatárom, aki három hét alatt egyetlen edzésre látogatott ki. A Jánoshalma elleni mérkőzés előtt közöltem vele, hogy csak csereként számítok rá. Megtagadta a játékot, fel sem húzta magára a vaskúti csapat mezét. Ilyen labdarúgókra nincs szükségem. A bajnoki reményeink elszálltak, a 6-12. helyre várom nagyon megfiatalított csapatomat.

Mazug István panaszkodik. Pontosan azok a játékosok bojkottálják, akikben megbízott, akikkel végtelenül türelmes volt. A megalázó vereségek után, a bajnokság elvesztése miatt azonban mégis a vaskúti edző őseit emlegetik a szurkolók. Néha olyan hangnemben, amit a nyomdafesték sem bír el. Pedig, amint elmondta, nem ő tehet arról, hogy az őszi gólkirály Dózsa Zoltán munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzik és Tényi László képtelen betalálni a kapuba. A kispadról sajnos nem lehet gólt rúgni.

(Forrás: Lőrinczi Csaba / Bácskai Sportévkönyv 1995-1996)

A bejegyzés megosztása:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Live
  • MySpace
  • Netvibes
  • PDF
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Yahoo! Bookmarks

További ajánlatunk: